24 ÓRA

2009.06.04. 22:33
Címkék

Kétéves hosszabbításKétéves hosszabbítás

SZOMBATHELY. Sipos Norbert két évvel meghosszabbította szerződését a Szombathelyi Haladással. A 28 éves középpályás szerződésében szerepel, hogy a két év négy átigazolási időszakának első felében ingyen távozhat külföldre, míg a második felében ki kell vásárolni a játékost.

Alison Silva a Fehérváré

SZÉKESFEHÉRVÁR. Három évre az FC Fehérvár játékosa lett a brazil Alison Silva. A 21 esztendős csatár a tavasszal kölcsönben szerepelt na csapatnál, s teljesítményével – kilenc mérkőzésen két gólt lőtt – meggyőzte a fehérváriak szakmai stábját. A vezetők megállapodtak Varga Róberttel is, a Győri ETO korábbi hátvédje szintén három évre szerződött Fehérvárra.

Távozik az edző

KOZÁRMISLENY. Nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését ifjabb Mihalecz István, a Kozármisleny SE vezetőedzője. A szakember na múlt nyáron vette át a jelenleg az NB II Nyugati csoportjában 38 ponttal a nyolcadik helyen álló csapatot.

Megvan az utód

KAPOSVÖLGYE. Több élvonalbeli csapat is hívja Strublics Józsefet, a Kaposvölgye VSC 23 éves kapusát, aki biztosan elhagyja jelenlegi klubját. A vezetőség már meg is találta a játékos utódját, szerződteti Floszman Tamást, az NB II Nyugati csoportjából kieső Százhalombattai LK kapusát.

Irány Sunderland

VESZPRÉM. Remek munkát végeznek a Veszprémi FC-USE-nél, ezt bizonyítja, hogy Rugovics Vendel szakmai vezető tanítványai közül az ősszel a 16 éves Szolga Mátét szerződtette a holland Twente, míg a 15 esztendős Novothny Somát az angol élvonalbeli Sunderland tesztelte, és szeptemberben visszavárja.

A cél Dubai

CASTELLÓN. Vasárnap kezdődik a strandlabdarúgó-vb európai selejtezője a spanyolországi Castellón de la Planán. A magyar csapat Hollandiával, Izraellel és Svájccal a hetedik csoportba került. A csoport első két helyezettje bejut az egyenes kieséses szakaszba. A játékvezetők között Mészáros István képviseli Magyarországot.

Legfrissebb hírek

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
20 perce

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
7 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
7 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
7 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
7 órája