A felnőtteknél is remekel

2009.06.04. 22:33
Címkék
Nem kell hozzá nagy merészség, hogy kijelentsük: Babos Tímeáról sokat fogunk még hallani. A még csak 16 éves soproni teniszező, aki harmadik a juniorok világranglistáján, ezekben a napokban a Roland Garroson vitézkedik.

Egyesben a peches sorsolás akadályozta meg a kiugró sikerben, párosban viszont a végső győzelem sem elérhetetlen a számára – legutóbb Szávay Ágnes nyert Grand Slam-tornát a junioroknál.

Babos egyesben a brit Hannah James ellen kezdett, és 7:5, 6:3-ra nyert, majd a második körben óriási csatát vívott az orosz Kszenyija Kirillovával – 6:7, 6:2, 7:5 lett a vége. A harmadik találkozó előre hozott döntőnek is beillett: az amerikai Sloane Stephens már nagyrészt felnőttversenyeken szerepel, a juniorok között pedig még csak két szettet vesztett az idén. Meg egy harmadikat most, Babos ellen – a soproni lány azonban nem tudta legyőzni, 6:4, 2:6, 6:4-re kikapott.

„Életem egyik legjobb teljesítményét nyújtottam, kevésen múlt a győzelem. Ha kicsit másképp alakul a sorsolás, az amerikaival a döntőben is találkozhattunk volna” – így a magyar játékos, aki párosban kereshet vigasztalást: már az elődöntőnél jár.

„Hogyne, az is nagyon fontos – erősítette meg Babos. – A brit Heather Watsonnal nem vagyunk ugyan összeszokva, de nem megy rosszul a játék, a győzelem is sikerülhet, ami csodálatos lenne.”

A brit kapcsolat egyébként is lényeges Timi életében: egy London melletti akadémiával kezdett együttműködni. „A Roland Garrosra is eljött egy angol edző, a verseny után pedig utazom az akadémiára, és három hétig füves pályán készülhetek Wimbledonra.”

Amellett, hogy Babos a junior Grand Slam-tornák rendszeres résztvevője lesz, a felnőttek között is megmutatja magát. Két versenyen már túl van: az egyiket megnyerte, a másikon döntőbe jutott.

„Ezek a tízezer dolláros versenyek nem erősebbek, mint egy kiemelt kategóriás juniorviadal, de az mindenképp furcsa volt, hogy a selejtezőből kellett kezdenem: ilyesmire évek óta nem kényszerültem. Aztán az egyik döntőt egy nálam kétszer idősebb ellenféllel játszottam. Ezt is meg kell még szokni” – mondta Timi, aki Wimbledon után azonnal elindul egy füves pályás felnőttviadalon.

„Szükség van még a juniorversenyekre is, hogy a Grand Slameken jó kiemelést kapjak, de az ősztől a felnőttviadalokra is koncentrálok” – mondja Babos, akinek jelenleg 11 győzelem és egy vereség a mérlege a „nagyoknál”.

Kezdetnek nem rossz.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
2 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
2 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
2 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
2 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
3 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
3 órája