Így is nagy csata lesz

I. SZ.I. SZ.
2009.06.04. 00:17
Címkék

A cinikusok szerint David Sternt már nem is érdekli ez az idény. Az NBA fővezére állítólag úgy vélte, a gazdasági válság közepén az NBA létszükséglete, hogy a Los Angeles Lakers és a Cleveland Cavaliers vagy inkább Kobe Bryant és LeBron James csapjon össze egymással a nagydöntőben. Csakhogy az Orlando Magic keresztülhúzta a számításait, kiejtette a Cavalierst, Jamest pedig már nem az utolsó másodperces kosarak kötik le, hanem arcműtétje, amely során jóindulatú daganatot távolítottak el az állkapcsából.

A nagy fináléban Bryant nagy ellenfele így Dwight Howard lesz, még akkor is, ha a pályán nemigen kell közvetlen csatát vívniuk egymás ellen. Phil Jackson abban bízhat, hogy magas emberei közül a támadásban is igen erős Pau Gasol, Lamar Odom duó ellen hamar faultproblémái lesznek Howardnak. A Magic centerének fő fegyvere, hogy a palánk alatti területet uralva elvonja az ellenfelek figyelmét a külső emberekről, s jöhet a triplazuhatag. Ráadásul visszatér a február eleje óta sérüléssel bajlódó Jameer Nelson is. Az irányító érkeztével lehet, hogy Jackson feláldozza a palánk alatti területet, csak egy embert állít Howardra, és inkább a külső védekezésre fekteti a hangsúlyt – azaz inkább dobjon a center rengeteg pontot, mint kikapjon a Lakers 15-20 hárompontos miatt.

Bryantet lehetetlen kiiktatni, mindenhonnan életveszélyes, és ha esetleg nem engedik dobni, szervez – felsőfokon. Gasollal együtt nyerő párost alkothat, ami akár a magyar idő szerint péntek hajnali háromkor kezdődő, az egyik fél negyedik győzelméig tartó fináléban is döntő lehet. (A mérkőzéseket a Sport1 élőben közvetíti.)

Legfrissebb hírek

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
15 perce

Kanté Vardyéknak is köszönhette, hogy világbajnok lett

Francia labdarúgás
32 perce

Videó: Kovács Bendegúz 17 méterről lőtte a második gólját az AZ-ben

Légiósok
33 perce

Vívó vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
44 perce

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
1 órája

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
1 órája

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája