Angolos lesz a Fradi

2009.06.06. 01:40
Címkék

Real Madrid–Bp. Honvéd mérkőzéssel kezdődik csütörtökön a négy napon át zajló, második alkalommal kiírt Puskás–Suzuki-kupa. A vendéglátó felcsúti Puskás Ferenc Akadémia csapatán kívül a görög Panathinaikosz, a szlovák Slovan Bratislava és a Ferencváros szerepel. A tornán a klubok U17-es együttesi küzdenek, s az esemény rangját jelzi, hogy információink szerint egy-egy mérkőzésre menedzserek is jelezték részvételüket. A görög fiatalokat elkíséri Antonisz Antoniadisz, Puskás Ferenc egykori tanítványa, a klub jelenlegi alelnöke, aki tagja volt a Puskás Ferenc irányította, BEK-döntőig (1971) menetelő Panathinaikosznak.

Szerda este a résztvevő csapatok tagjai Puskás Ferenc Szent István-bazilikában lévő sírjánál leróják kegyeletüket. A nyitó mérkőzést csütörtökön 15 órakor rendezik: a Real Madrid a Bp. Honvéd fiataljaival találkozik. A vasárnapi székesfehérvári selejtezőket, valamint a döntőt a Sport2 közvetíti.

Tuboly Frigyes, a tornaújonc ferencvárosi fiatalok edzője elmondta, együttesét három angol fiatal is erősíti, akik Sheffieldből érkeznek.

„Erős csapattal utazunk a tornára – mondta Tuboly Frigyes. – Kíváncsi vagyok, hogy tanítványaim az erős mezőnyben mire lesznek képesek, s milyen futballt mutat be a három angol játékos, akik közül az egyik a tavasztól már az együttes tagjának számít.”

Legfrissebb hírek

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
38 perce

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
41 perce

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
54 perce

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
55 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek

Egyéb egyéni
1 órája

Az argentin pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
1 órája

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
1 órája