Egyenlített a Penguins

I. SZ.I. SZ.
2009.06.06. 01:40
Címkék

A Detroit óriási lehetőséget ka pott a döntő negyedik találkozójának második harmadában arra, hogy eldöntse a Stanley-kupát. A párharcban és a meccsen is 2–1-re vezetett, amikor Jevgenyij Malkint kiállították, majd amikor visszajött volna, Brooks Orpik is büntetést kapott. Négy percig játszhatott emberelőnyben a Red Wings, és ha kihasználja a lehetőséget, a kétgólos előny nagy valószínűséggel kétmeccses előnyt is eredményezett volna. Csakhogy a playoffban eddig a várakozástól elmaradó Jordan Staal révén a Pittsburgh talált be, és mivel ezt a lélektanilag legfontosabb pillanatban tette, padlóra is küldte a Detroitot. A Penguins belelendült, hat percen belül Sidney Crosby, majd remek labdaszerzést és két kiváló passzt követően Tyler Kennedy is betalált, így a hazai csapat került kétgólos előnybe, amelyet meg is tartott. Marc-Andre Fleury ismét remekelt, 37 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez.

A Pittsburgh ugyanúgy felállt az első két találkozón elszenvedett vereség után, mint a főcsoportelődöntőben a Washington ellen, és bár a Stanley-kupa-győzelem még mindig messze van, a tavalyi finálé forgatókönyvének másolása véget ért. Akkor a Red Wings megnyerte a negyedik meccset Pittsburghben, és bár otthon kikapott az ötödiken, végül a Penguins otthonában elhódította a Stanley-kupát. Most az ötödik találkozón elszenvedett esetleges vereség óriási bajba sodorná Mike Babcock címvédő gárdáját.

Részletes eredmény a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
43 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája