Majdnem magyar siker

2009.06.06. 23:41
Címkék

Nagyon közel állt Babos Tímea és „alkalmi” brit partnere, Heather Watson ahhoz, hogy feltegye a koronát párizsi teljesítményére, és megnyerje juniorpárosban a döntőt. Mint ahogy a magyar hölgy édesapja, Babos Csaba beszámolt a francia fővárosból: az eső miatt várakozniuk kellett a pályára lépéssel, de ez őket kevésbé zavarta, mint Elena Bogdant és Noppawan Lertcheewakarnt, vagyis a román, thaiföldi kettőst.

Ez tükröződött az első szetten, amelyet, mint Babos Csaba elmondta, szinte hibátlan játékkal nyertek meg 6:3-ra. A balszerencse és a juniorok szerencsétlen szabálya is közrejátszott abban, hogy nem 3:0, hanem 0:3 lett a folytatás, két játék is egy labdán múlott, hiszen e korosztályban 40 mind után nem kell kettő különbséggel nyerni.

A rövidítésben majdnem fej fej mellett haladtak a vetélytársak, Bogdanék jártak mindig egy lépéssel előrébb. A végén lett volna lehetőség egyenlíteni, de nem sikerült: így másodikok lettek Babosék.

„Most nem örülünk, de holnap már biztosan máshogy lesz. Kívánom minden magyar játékosnak, hogy egyszer eljusson egy Grand Slam-torna döntőjébe” – zárta a beszélgetést az édesapa.

„Kicsit bánatos vagyok, hogy nem sikerült megnyerni a finálét, de nagyon készülünk Wimbledonra, ott szeretnénk javítani” – nyilatkozta a játékos a távirati irodának.

Legfrissebb hírek

Zachariassen duplája után szépítettek a csehek – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
4 perce

Szép támadás végén Zachariassen megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak – videó

Európa-liga
14 perce

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
20 perce

Lisztes a levegőben, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
38 perce

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
1 órája

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
1 órája

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
1 órája