Visszatérhet a világsztár?

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.09. 01:24
Címkék
Egyiptomban lesz edző, Kamerunba hívják, visszatér Németországba – seregnyi információ fut be be lapunkhoz nap mint nap Lothar Matthäusszal kapcsolatban. S ez nem véletlen: a szakember szabad, hiszen előző csapatától, a Netanyától eljött, s az is kiderült, hogy nem lesz a német második ligába feljutó Düsseldorf edzője. Most német és izraeli forrásokból arról értesültünk, Lothar Matthäus ismét felénk tart, ugyanis az FC Fehérvárnál nem tettek le arról, hogy szerződtessék a világsztárt.

Bár korábban Mezey György, az FC Fehérvár sportigazgatója azt mondta, tárgyalt ugyan a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal, Lothar Mattäusszal, ám a német edzővel nem tudott megegyezni a klub. Ez önmagában nem is csoda, hiszen az egykori világbajnok (1990-ben csapatkapitányként ért csúcsra hazája válogatottjával) a világ labdarúgásában szinte márkanévnek számít. Nem is feltétlenül a szaktudást, hanem a nevet kell megfizetni, hiszen az a klub, amelynek Lothar Matthäus a vezetőedzője, a figyelem középpontjába kerül.

Nos, a korábbi aranylabdás továbbra is szabad, hiszen a Maccabi Netanyát elhagyta a szezon végén; az izraeli klub csökkentette kiadásait, s ebbe már nem fért bele a világsztár szerepvállalása. Mint arról már beszámoltunk, Lothar Matthäust az elmúlt hetekben a Fehérvár mellett kereste a német Fortuna Düsseldorf is, amely most jutott fel a német második ligába, ám az mára biztossá vált, hogy nem Lothar Mattäusszal váltják meg a világot, mert végül nem született egyezség a felek között.

És ezen a ponton kerülhet képbe ismét a Fehérvár.

Lothar Matthäus akkor volt szövetségi kapitány Magyarországon, amikor a Bozóky Imre elnök vezette Magyar Labdarúgó-szövetség irányította futballunkat. >>>

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
24 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
53 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik