Az ősszel eljön a pillanat, amikor a magyar futball elé állított tükör képe tűélessé válhat, benne a játék- és edzői tudás, nézettség, pénzügyek, eladhatóság – és mindenekfelett az eredményesség. Az új, július végén induló évad ugyanis – marketingszempontból legalábbis – e pillanatban már kifejezetten érdekesnek, izgalmasnak, kihívással telinek ígérkezik: a válogatott eséllyel küzdhet a vb-részvételért, a Ferencváros feljutott az NB I-be, ráadásul Lothar Matthäus lesz az FC Fehérvár edzője. A szürkeségbe, kudarcokba fulladó hétköznapokon edződött embereknek ez így együtt hirtelen sok is a jóból. Ilyenkor jön az, hogy a focirajongó elkezdi számolgatni a forintjait, vajon a kredencfiókban még másfél hónap múlva is lesz-e elegendő aprópénz a meccsjegyre – s bár eljönne végre az a pillanat is, hogy ugyanez a futballőrült augusztusban, szeptemberben is ugyanilyen lelkesedéssel hinné, hogy a foci kedvéért tényleg megéri kuporgatni. A legnagyobb talány a jelenlegi, kissé túlhiszterizált helyzetben, hogy a magyar labdarúgás, azaz „a” közeg elfogadja, vállalja-e a kihívást, megemészti-e azt, hogy a sportágban a leginkább rivaldában lévő ember a szövetségi kapitány, Erwin Koeman, az ország legnépszerűbb csapatát irányító Bobby Davison, és a világsztársága miatt oly sokak által irigyelt Lothar Matthäus. S vajon „a” közeg elfogadja, támogatja-e ezt a három különböző egyéniséget, ám a profi futballról abszolút egységes elveket valló szakvezetőt, úgy, hogy közben nem feledkezik el az itthon teremtett értékekről, a bajnok Debrecent több mint egy hónap múlva a BL-selejtezőkben navigáló Herczeg Andrásról, s a honi edzőszakma talentumának tartott, a Haladással az Európa-ligában induló Csertői Aurélról, a „Trénernek” becézett, a Honvéddal a nemzetközi porondra kilépő Sisa Tiborról… A tükör képébe ugyanis nekik is bele kell férniük, hiszen az egészséges szemléletű labdarúgást jellemző lenyomat az lenne, ha időről-időre nem csak az jelentene szenzációt, hogy edzőt vált egy csapat. Ha a mostani nagy nekibuzdulás eredményekben is kamatozna, talán eljöhet az a pillanat is, hogy nem a szerződtetett szakemberekbe vetett hit miatt lenne reménytelibb a magyar focijövő, hanem a drukkerek a hosszú távon kifizetődő, valós futballtudásban hihetnének – újra...
