Gének

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2009.06.15. 02:26
Címkék

Székesfehérvár, Sóstói Stadion, Puskás–Suzuki-kupa, a döntőben Bp. Honvéd–Ferencváros mérkőzés. Magyar rangadó volt tehát a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia szervezésében zajló utánpótlástornán, amelyen a világhírű Real Madrid, a görög Panathinaikosz, valamint a pozsonyi Slovan végül nem jutott el a fináléig. „A párosítás láttán talán elgondolkoznak néhányan, és belátják, hogy a magyar utánpótlás-nevelés nem reménytelen, az edzők pedig nem rossz szakemberek…” – mondta még szombaton lapunknak Szalai László, a Magyar Futball Akadémia igazgatója, a Honvéd U17-es csapatának edzője, s a szavait hallgatva-olvasva valóban elgondolkodtató, hogy hol is tartunk… Ott semmiképpen sem, mint amikor a magyar utánpótlás csodájára járt a fél világ, amikor a korosztályos válogatottak esetében nem az volt a kérdés, eljutnak-e Eb-re, vb-re, hanem az, hogy ott milyen helyezést csípnek el. Pedig az sem volt olyan régen, sőt a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején is szép számmal készültek beszámolók az ificsapatok sikereiről, s anno izgalmas témát jelentett megjósolni, melyik ifjút hívják majd meg a nemzeti együttesbe. Manapság más a trend: a szakmaiságot az jelenti, ha a sikeredzőt (jelesül az U19-esekkel Eb-bronzérmet nyerő Sisa Tibort) elüldözik az utánpótlás mellől, míg a koncepció az, hogy ilyen-olyan mérések alapján különféle statisztikákkal adminisztrálják, miért van szükség a futballban tökéletesen ismeretlen szakvezetőt importálni a legjobb fiatalok mellé, miközben a gyakorlati produkció enyhén szólva is lehangoló... A szemfényvesztés időszakában azért csak bebizonyosodik, hogy a labdarúgásban a szakmai hozzáértést a tudomány egészséges szerénységgel kiegészítheti, ám annál nagyobb tett nincs a földkerekség zöld gyepén – a tizenhét évesek szintjén sem –, minthogy egy magyar klubcsapat, a Honvéd legyőzze, a kupát magasba emelő Ferencváros pedig megelőzze a világ egyik leghíresebb klubja, a Real Madrid ifjú titánjait. Ha tehát a magyar futballértékek számítanak még valamicskét manapság – Szalai László szavaiból kiindulva – nagyon büszkének kell lenni arra, hogy Honvéd–Fradi rangadó zárta le a nyár nagy utánpótlástornáját. Mert ez is jelzi, a labdarúgást imádó gyerekeink génjeiben ott rejtezik mindaz, ami hajdan Puskás Ferencéket is elrepítette a világhírnév felé.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
20 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
43 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
51 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája