TÜKÖR

Bognár GyörgyBognár György
2009.06.17. 22:53
Címkék
Írásunk szerzőjének, az ötvenszeres válogatott játékos magyar futballal kapcsolatos véleményével az elkövetkező időszakban rendszeresen találkozhatnak olvasóink.

Az elmúlt napokban nagy vihart kavart, hogy az ez évi első osztályú utánpótlás-bajnokságok versenykiírását módosítják. Az egyik vidéki klub javaslatára megváltoztatták a kiesést befolyásoló szabályt – ám igazából az a kérdés, hogy melyik szakmai testület hozta meg a döntést… Ahogy illik, az MLSZ értesítette a csapatokat, mondják el észrevételeiket a módosítással kapcsolatban. Mindössze tizennyolc válasz érkezett vissza, három ellenvélemény és tizenöt támogató – a többiek passzívak maradtak. A jelentéktelennek tűnő változtatás szakmai előrelépést biztosan nem hoz, sőt lapunk véleménye szerint igazából foglalkozni sem kellett volna a felvetődött ötlettel, mert a magyar futballban ésszerűtlen kapkodásból van éppen elég. Ami viszont biztosan hiányzik, az a tervezhetőség – márpedig utánpótlásunk esetében a legfontosabb a kiszámíthatóság lenne, és persze az, hogy a srácok felkészítése nem őrült verseny az eredményesség érdekében, hanem szakmai kihívás.

Legfrissebb hírek

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
10 perce

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
10 perce

Sokat várnak az Aston Martin Formula–1-es versenyzőakadémiájára került Nagy Rolandtól

F1
15 perce

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
15 perce

Vb 2026: az ebolajárvány ellenére egyelőre nincs veszélyben a Kongói DK szereplése

Foci vb 2026
29 perce

Elhunyt szerettek, vicces üzenetek – drukkerek hirdetnek egy skót hokicsapat otthonának jegén

Jégkorong
34 perce

Íjász Európa-bajnokság: búcsúzott a magyar vegyes páros az olimpiai kategóriában

Egyéb egyéni
35 perce

A válogatottsági rekorderek is tagjai a svájci vb-keretnek

Foci vb 2026
49 perce
Ezek is érdekelhetik