Vészjelzés!

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2009.06.17. 01:14
Címkék

Miközben a magyar futballban újabban zengzetesen érvelő egyik fociguru azon polemizál, a sportlap rossz úton jár, amikor felemeli szavát a korosztályos bajnokság átszervezése miatt, aközben a korábbi kitűnő, világbajnokságot is megjárt, 37-szeres válogatott Kereki Zoltán azt mondja, a magyar labdarúgás egyedülálló a világon, mert felnőttkorban akarnak képezni, utánpótláskorban pedig versenyeztetni. Ha a guru nem haragszik meg, akkor az ő véleményével szemben hitelesebbnek, s nem utolsósorban rendkívül találónak tartom a szakember szavait. Tehát ha még nem késő, akkor az arra illetékeseknek most kellene megfontolniuk, hogy valóban olyan úton indítják-e el a fiatalokat, amelyre lépve csak az eredmény lesz a fontos, vagy inkább olyan rendszerben gondolkodnak, ahol a képzés, a nevelés lényeges. A magyar labdarúgásban minden handabandázás, továbbá a sportágra pénzt áldozó üzletemberek fáradozása ellenére is súlyos válság van: az idén minden idők leggyengébb nézőszámstatisztikáját regisztrálhattuk, ráadásul az európai klubrangsorban már-már sereghajtók csapataink, úgyhogy most valóban sorskérdés, milyenné formálják az arra választottak futballunk jövőjét. A merítési lehetőség nagyon leszűkült, mert igencsak kevés gyerek választja a labdarúgást, értelemszerűen így egyre csökken annak az esélye is, hogy kivételes képességű játékos bukkanjon fel, ebben a helyzetben pedig még hangsúlyosabbá válik, hogy milyen keretek között foglalkoznak a srácokkal, s milyen versenyrendszerben mérettetik meg őket. Miután most, a korosztályos bajnokságok ügyében a magyar utánpótlásképzésben meghatározónak mondható edzők véleménye egybecseng, illenék meghallani a vészjelzést: figyelem, a rossz módi után még rosszabb váltás készül! Ha pedig illetékes helyen erre is csak legyintenek, akkor bizony nagy a baj, s félő, a mostani felelőtlenség orvosolhatatlan lesz. Igaz ugyanakkor, arról nincsenek megbízható információk, hogy a guru milyen ügyesen bánik a labdával…

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
15 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
24 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
33 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
35 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
42 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
52 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája