Szellő nagy skalpja

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.06.18. 22:59
Címkék

A nemzetközi szövetség (AIBA) honlapja az ő nevével próbálta eladni az eseményt, olimpiai ezüstérmével, Európa-bajnoki címével, illetve három EU-bajnoki aranyával ő volt a legeredményesebb bunyós a benevezettek között, ráadásul kétszer már megverte elődöntőbeli riválisát. Csakhogy Kenny Egan nincs már versenyben az odensei EU-bajnokságon. Szellő Imre ugyanis lefiniselte. Az előző két meccsén összesen három értékelhető ütést beszedő Szellő két menet után még gondban volt, a végén viszont egy ponttal feléje billent a mérleg nyelve.

Mellette még három magyar lesz ott a szombati döntőkben, Káté Gyula számára ez már-már kötelező, Bacskai Balázstól és Bernáth Istvántól viszont legfeljebb remélni lehetett a finálét. „Bendzsi megint hozta magát. Úgy látszik, az idei stílusváltás meghozta az eredményét, még ha most a holland ellen egyik régi fegyveréhez is nyúltunk vissza. Gondolkozott, a lábmunkája kiváló volt, a ziccerekbe pedig úgy vert, ahogy illik” – méltatta az ilyen szintű versenyen a felnőttek között első döntőjére készülő Bacskait Kovács László szövetségi kapitány.

Bernáth pedig a 2008-as cetniewói torna után döntőzhet ismét a Közösség bajnokságán – a szupernehézsúlyú ellen két meccsen mindössze hat pontot „hoztak össze”, ami példa nélküli a mostani mezőnyben.

Akárcsak tavaly, most is négy magyar döntős van az EU-bajnokságon, de talán Odensében nem egy arannyal és három ezüsttel kell majd beérnünk.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
1 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
7 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
28 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
29 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
29 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
36 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
40 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik