Edzőfejjel gondolkodhat
Erős Károly nem úgy fejezte be NB I-es pályafutását, ahogyan tizenkilenc éven keresztül futballozott az élvonalban.
A védekező középpályás körül sokszor forrt a levegő, hiszen tüskés stílusa miatt nem különösebben kedvelték az ellenfelek, az élvonaltól azonban nagy csendben köszönt el.
„Szívesen maradtam volna még egy ideig a legjobbak között, de a REAC vezetői áprilisban jelezték, hogy a következő bajnokságban nem számítanak rám, s már a tavaszi szezonban sem kapok több lehetőséget – mondta a futballista. – Kicsit meglepett a döntésük. Arra persze felkészültem, hogy harminchét évesen már nem rám építik a jövő csapatát; igaz, én mindig azt mondtam, hogy akkor vonulok vissza, ha nem bírom a versenyt a fiatalokkal, ha majd valamelyik körbefut. Ez még nem következett be, de már megbékéltem vele, hogy a REAC volt az utolsó profi csapatom.”
A kétszeres válogatott játékos csak azt sajnálja, hogy edzői karrierjét nem Rákospalotán kezdhette el. Albertirsán persze már régóta foglalkozik gyerekekkel és irányítja a felnőttcsapatot is, de a REAC lehetett volna az igazi áttörés.
„A B-licencem már megvan, hamarosan megszerzem az A-t is – folytatta a játékos. – Korábban Rákospalotán arról beszéltünk, hogy edző leszek a klubnál, ez sajnos nem sikerült. Az edzői szakma számomra jelentős kihívás. Sok kiváló szakvezetővel dolgozhattam együtt, s rengeteget tanultam a holland Henk ten Cate, a belga Valére Billen vagy éppen Mezey György, Csank János és Egervári Sándor mellett is. És a sort még folytathatnám, hiszen minden edzőmtől ellestem valamit, és ezt fel is fogom használni trénerként.”
A támadók azért még nem könnyebbülhetnek meg, hiszen Erős Károly nem vonul vissza, csak éppen nem az élvonalban, hanem alacsonyabb osztályban folytatja: „Eszemben sincs felhagyni a futballal! Imádom, és lényegében csak ehhez értek. A helyzet csak annyiban változik, hogy a második vagy a harmadik vonalban játszom, és hogy a pályán megpróbálok immár edzőfejjel is gondolkodni.”
