Mindenből egyet

K. E.K. E.
2009.06.21. 00:35
Címkék

Hárman – Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid – indultak, és három érmet szereztek a magyar úszók a párizsi nemzetközi verseny szombati napján.

A legfényesebb érem a 400 méter vegyesen legjobbnak bizonyuló Verrasztó Dávid nyakába került.

„Dávid nem járt túl jól szombaton, hiszen többek között azért is jöttünk Párizsba, hogy egy jót versenyezzen négyszáz méter vegyesen. Jó partnernek tűnt ehhez a brazil Thiago Pereira, aki azonban nem vállalta az éles harcot. Ráadásul a szervezők a nevezési idők alapján úgynevezett lassú és gyors futamra osztották a mezőnyt, így alakult ki a verseny végeredménye” – árulta el az edző-édesapa Verrasztó Zoltán.

Mutina Ágnesre viszont éles küzdelem várt 200 méter pillangón – a 200 méter gyorson Európa-bajnoki bronzérmes versenyző már az előfutamok során egyéni csúcsot (2:11.02) úszott, s a fináléban még tovább faragta saját rekordját (2:09.96). Ez a második helyet jelentette a Jövő SC Veolia úszójának a szám Európa-bajnoka, a francia Aurore Mongel mögött.

Száz méter gyorson Verrasztó Evelyn végzett a harmadik helyen.

„Evelyn nem benyúlt a végén, hanem ráúszott a falra, ezzel veszített jó néhány századot, tizedet. Az itt, Párizsban is bebizonyosodott, hogy ő már a rajtnál veszít. Utána versenyképes ezen a távon, de időbe telik, amíg felveszi a többiek ritmusát a rossz rajtot követően – mondta Verrasztó Zoltán. – Ági nagyon jól teljesített, egyéni csúcsát kétszer megdöntötte. Összességében elégedett vagyok a gyerekekkel. Pedig nyitott uszodában versenyeztünk, tizenöt fokban – a szél erősen fújt, az eső esett. A körülmények nem voltak éppen ideálisak.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája