Toborzóra felkészülni!

T. N.T. N.
2009.06.21. 00:35
Címkék

Miután az FC Tatabánya a 2007–2008-as szezont követően kiesett az élvonalból, többen úgy vélték, a teljesen kicserélődött játékoskerettel még az NB II-es tagság megtartása is nehézséget okoz a kék-fehéreknek. Különösen úgy, hogy profi klubtól szokatlanul a vezetőség a felkészülés kezdetén tíznapos játékosbörzét tartott, amelyen 120 jelentkezőből választottak ki néhányat, hogy a megüresedett posztokat feltöltsék. Az egyedi játékosvásárlás eredményeként aztán a Tatabánya a 2008–2009-es szezonban a negyedik helyet szerezte meg az NB II Nyugati csoportjában. A múlt héten végetért bajnokságot követően azonban Dajka László szakmai koordinátornak nagyobb problémával kellett szembesülnie.

„Octavio Zambrano vezetőedzővel közös szakmai álmunk volt, hogy a klub százéves születésnapjára, vagyis kétezer-tízre ismét élvonalbeli csapatunk legyen – kezdte Dajka László. – Sajnos vágyaink nem találkoznak a város vezetőségének elképzeléseivel. A gazdasági nehézségekre hivatkozva ugyanis főtámogatónk bejelentette, csökkenteni kívánja az éves költségvetést, miután az amerikai tulajdonos is kisebb összeget költ a csapatra. Nem hinném, hogy létezik olyan »művész« az edzői szakmában, aki kevesebb pénzből jobb vagy legalább hasonló eredményt tud elérni a mostani negyedik helyezésünknél. Egyelőre minden bizonytalan, de ha nem tudjuk megtartani értékeinket, bajba kerülhetünk. Nekünk nem cél a tizedik hely.”

A háttérben még zajlanak az egyeztetések, de ha a vezetők és a tulajdonos valóban csökkenti a 80 millió forintos éves költségvetést, biztosra vehető, hogy több játékos távozik a klubtól. Talán a legrosszabbra számít Ocavio Zambrano és Dajka László is, hiszen a játékostoborzót az idén nyáron is megtartják. Igaz, az esemény ezúttal csak kétnapos lesz, s kizárólag NB-s labdarúgókat várnak Tatabányára.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
16 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
22 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
49 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája