A magyar mindig az éremre hajt

ARDAY ATTILA     jelenti LipcsébőlARDAY ATTILA jelenti Lipcséből
2009.06.25. 23:12
Címkék
Egy nappal a nők után, akik a Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány vezette autóba zsúfolódtak be négyen, a magyar férficsapat is már Lipcsében készül testben és lélekben a kombinált öttusázás első Európa-bajnokságára. Az eddig minden világkupáján érmet szerző Marosi Ádám szerint egy magyar öttusázó mindig dobogós akar lenni.

A férfiak között csak hárman képviselik Magyarországot a pályán, s nekik egy kilencfős mikrobusz jutott, de elfeküdni nem tudtak benne ők sem.

A Hegedűs Ferenc vívómester vezette egység (ő ült legelöl, a kormánynál) legénysége nyolc tagot számlált, továbbá gyúrópadot, zsákokat, vívófelszereléseket, pengéket szállított, így aztán itt is telt házról beszélhetünk. A majdnem kilencórás, többnyire felhőben, esőben megtett út során még „működő vulkánt” is látott a társaság, Észak-Csehország egyik kialudt tűzhányója felett legalábbis olyan felhőgomolyagot észlelt, hogy volt, aki arra a megállapításra jutott: még aktív.

Aztán a szász városba érve a versenyzők is aktivizálták magukat, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az este futóedzést vezényelt a férfiaknak. Az érem-, sőt aranyesélyes Marosi Ádám a mély alvás fázisába is eljutott a buszon; számára nem csak álom, hogy megint a legjobbak között legyen.

„Európa-bajnokságon magyar öttusázó mindig a dobogóra akar állni, én is ilyen szellemben versenyzek – mondja

Marosi Ádám. – Persze előbb túl kell jutni a selejtezőn, ami a szükséges rossz. A lövészet mehetne jobban, mint a legutóbbi világkupán, ott nem álltam a helyzet magaslatán. Túl sokáig céloztam, gyámoltalanul sütöttem el a pisztolyt. Gyakorlás kérdése, hogy most ki hol tart a kombinált versenyszámban, a litvánok már novemberben ráálltak erre. Azt nem hiszem, hogy az első három szám jelentéktelenné vált volna, egészen más úgy kezdeni a záró számot, hogy van valamennyi előnyöm, mintha hátulról kellene feljönni. Lelkileg a mexikói világkupán mégis picit könnyebb volt a helyzetem, ott a tizenkettedik helyről tudtam felfutni a harmadikra. Az úszóformámat az Európa-bajnokságra hegyeztem ki, a futóformámat viszont a vébére fogom. Igaz, a jó úszók közé tartozom, úgyhogy ehhez nem kell nagy hókuszpókusz. Rómában rápihenés nélkül életem legjobbját értem el.”

Vörös Zsuzsanna még a korábbi szabályokkal lett olimpiai bajnok Athénban, Lipcse még új neki, akárcsak a kombinált öttusa – mint mindenkinek.

„Még sohasem versenyeztem itt – mondja Vörös Zsuzsanna. – Mivel német a nemzetközi szövetség elnöke, kíváncsi vagyok, hogyan tudják megrendezni az év első világversenyét. Konkrét célom most nincs, a hagyományos számokban szeretnék minél jobban szerepelni, és remélem, nem látszik meg rajtam a sok kihagyás. A negyedik számot mindenki tanulja még, aki előbb ráérez, előnyben lesz. Még nagy benne a szórás, de ahogy közeledünk az olimpiához, úgy lesz évről évre egyre kisebb.”

Lipcsében a férfiak között Marosi Ádám, Tibolya Péter és Németh Róbert, a hölgyek között Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Cseh Krisztina indul magyar színekben.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
4 perce

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
22 perce

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
56 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
1 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
1 órája

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
7 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
8 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik