Dunga legeredményesebb időszaka

K. J.K. J.
2009.06.25. 23:12
Címkék

A vuvuzelázó hazai néző sereg, no meg a honfitársait ismerő brazil szövetségi kapitány, a 28 évnyi edzői tapasztalattal felvértezett Joel Santana segítségével bravúrra készül a dél-afrikai válogatott csütörtök este a címvédő Brazília ellen – legalábbis erről árulkodnak a Bafana Bafana tagjainak nyilatkozatai. Teko Modise, a szervezéssel megbízott középpályás arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Egyiptom három gólt tudott szerezni a selecao ellen, akkor erre ők is képesek, s fegyelmezett védekezéssel megkoronázhatják teljesítményüket. Arról az apróságról azonban megfeledkezett az optimista Modise, hogy a brazilok szórják is a gólokat, ráadásul az Egyiptom elleni rémület (4–3) óta egyszer sem kapitulált a sérült Juant immár a torna végéig nélkülöző védelem, a csapat meg még el sem érte teljesítőképessége határát.

Ezzel együtt Dunga kapitány óvatosságra int, noha meglátása szerint válogatottja egyre jobb és jobb lesz a végső cél, a jövő évi világbajnokság felé haladva.

„Minél többet játszanak együtt a srácok, annál hatékonyabb lesz a futballjuk, nekem arra kell törekednem, hogy észrevegyem, és a lehető leghamarabb orvosoljam a hiányosságaikat. A brazil válogatott esetében is igaz a megállapítás, hogy mindig van hova fejlődni, bár ami azt illeti, már jó ideje elégedett vagyok az eredményeinkkel és a mutatott játékkal” – hangoztatta

az egy hónap híján három éve hivatalban lévő szakember, akinek irányításával Kakáék 14 mérkőzés óta őrzik veretlenségüket, sőt sorozatban aratott hat győzelmükkel Dunga legeredményesebb kapitányi időszakát élik. Legutóbb 2005. október 12. és 2006. június 27. között volt ilyen dicsőséges korszaka a selecaónak, akkor Carlos Alberto Parreira, Dunga elődjének irányításával – nem számolva a luzerni válogatott elleni felkészülési mérkőzést (8–0) – nyolc győzelmet halmozott fel az együttes.

Ha Dunga is eljut nyolcig, az egyet jelent Brazília harmadik Konföderációs Kupa-elsőségével.

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
3 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
35 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája