Szerényen, de bizakodva

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék

A július 1. és 12. között Belg rádban rendezendő universiadéra mintegy 200 tagú magyar küldöttség, 133 sportoló utazik.

Frenkl Róbert, a Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetség elnöke esélylatolgatásában elmondta, szerinte nagyjából úgy szerepelnek majd a mieink, mint két éve Bangkokban, amikor 2 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérem volt a termés. „Őt szinte említeni sem kellene, evidencia a győzelme, csak el ne kiabáljuk” – mondta a négyszeres Európa-bajnok tornász Berki Krisztiánról. Rajta kívül asztaliteniszben, cselgáncsban, vívásban és vízilabdában vár sikereket az elnök.

Az összesen 15 sportágból Magyarország 12-ben képviselteti magát, és mivel ezúttal nem kell az időeltolódással bajlódni, a sportolók a versenyek előtt egy-két nappal buszoznak a helyszínre, és ugyanilyen gyorsan haza is jönnek. Vincze Pál csapatvezető tájékoztatása szerint a szigorú takarékossági intézkedések a MEFS-re is vonatkoznak, de Frenkl hozzátette: nem az állami támogatás mértékével, hanem idejével van a probléma, mivel az idén először a múlt pénteken jutott pénzhez a szövetség. Még az is felvetődött, hogy a mieink nem tudnak részt venni a játékokon, amelyen 140 ország több mint 10 ezer sportolója indul.

Az utolsó pillanatban azonban megoldódtak a gondok, így a sportolók letehették az esküt, melynek szövegét a cselgáncsozó Bor Barna és a labdarúgó Méry Rita mondta elő.

Belgrádban eközben megnyitották az universiadefalut. Az 1858 lakás mindegyikében van széles sávú internet, s digitális tévé is. A lakónegyedhez posta, bank, turistairoda, üzletek, kávézók, éttermek és ajándékboltok kapcsolódnak. A falu központi terén a verseny alatt mindennap lesznek kulturális rendezvények.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik