Kétgólos vereség

T. N.T. N.
2009.06.26. 23:36
Címkék

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Újpest FC, s kétgólos vereséget szenvedett az osztrák másodosztályban szereplő Trenkwalder Admirától. A gárda hétfőn este érkezett a bükfürdői edzőtáborba, ám a folyamatos esőzés csak pénteken tette lehetővé, hogy William McStay ne csupán edzésen lássa leendő csapatát. A skót szakember szerződtetése körüli kalamajka mellett érdemi dolgok is történtek az újpestiek felkészülése során. A legfontosabb, hogy Jucemar nyári szabadsága letelt, s a brazil középpályás is csatlakozott a kerethez, míg Korcsmár Zsolt rövidebb pihenőt kapott, miután a 20 esztendős védő külső bokaszalag-húzódást szenvedett. Legkorábban jövő hét közepén kezdheti újra, ám egyelőre csak a futóedzéseket. Az ausztriai mérkőzésen Ivan Dudics sem állt a szakmai stáb rendelkezésére, mivel a szerb védő Szerbiába utazott, ahova a helyi bíróság rendelte – tanúskodni. A légiós korábbi klubja, a Crvena zvezda vezetői kerültek összeütközésbe a törvénnyel, amikor a játékost eladták a Benficának, ám most az átigazolási díj tisztázása érdekében Dudicsot is meghallgatja a hatóság.

Az újpesti játékosok a pénteki találkozót követően hazatérhettek, majd a keret tagjai hétfőn ismét Bükfürdőre utaznak, s szerdán a lengyel Wisla Krakow-val játsszák a következő felkészülési mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
12 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
18 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
28 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
44 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
58 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája