Öt játékos ingyen is elmehet

S. Zs.S. Zs.
2009.06.26. 23:36
Címkék

Németh Gábor – Megyesi József, Varga Dániel, Debreceni András, Takács Ákos – Benjamin, Hidi Patrik – Moreira, Ivancsics Gellért, Diego – Zsolnai Róbert.

Nincs kizárva, hogy körülbelül ebben az összeállításban lép pályára a Bp. Honvéd szombat délelőtt fél tizenegykor a szlovák élvonalban szereplő FK LAFC Lucenec (Losonc) ellen. Sisa Tibor vezetőedző szerint a szlovák csapatok kemények és gyorsak, erőszakos futballt játszanak, egy ilyen felkészülési mérkőzés remek teszt lehet. Annál is inkább, mert több játékost egyelőre csak próbálgat a piros-fekete klub: Megyesi József ferencvárosi nevelés, legutóbb a másodosztályban szereplő Kozármislenyben játszott, Varga Dániel Budaörsön futballozott, de bizonyos, hogy a második félidőben még több próbajátékos szóhoz juthat. Leginkább azok, akik korábban az NB III-ban futballoztak a Honvéd második csapatában, és a bajnoki címet megnyerve a második osztályba léphettek.

A további erősítési tervekről a szakvezető úgy vélekedett: rettentően szűk a hazai piac, a néhány szabad játékost keresi mindenki, így ők az utolsó pillanatig kivárnak – a legjobb ajánlatot kisajtolva a jelentkezőkből.

Már korábban bejelentette a klub, hogy több játékosáról is lemond: szabadlistára kerültek meghatározó futballisták is. Nos, péntek délután a Bp. Honvéd közös megegyezéssel szerződést bontott Bojtor Lászlóval, Genitóval, Koós Gáborral, Maróti Bélával és Rabóczki Balázzsal – ezek a játékosok tehát ingyen távozhatnak.

„Azt gondoljuk, így könnyebben tudnak csapatot váltani a fut­ballisták – mondta Gács Pál, a Honvéd ügyvezetője. – Ha a szakmai stáb nem is számít rájuk, attól még a klub nem akarja megnehezíteni az életüket. Kevés pénz van a magyar futballban, aligha tudta volna őket bárki is szerződésből kivásárolni. A szintén szabadlistás Hercegfalvi Zoltáné más eset, érte több ajánlatot is kaptunk, őt úgy szeretnénk értékesíteni, hogy klubunk is bevételhez jusson.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
3 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája