CSILLAGPOR

2009.06.27. 23:39
Címkék

„Úgy érzem, meccsről meccsre jobb vagyok, ez az, amit az ember érezni szeret egy Grand Slam-torna második hetébe lépve” – örvendezett Ana Ivanovics, miután két játszmában búcsúztatta Samantha Stosurt.Ana Ivanovics, miután két játszmában búcsúztatta Samantha Stosurt.

„A legfontosabb, hogy én nyerjem az utolsó pontot, és bejussak a következő fordulóba. Ez most egymás után háromszor sikerült, úgyhogy nagyon boldog vagyok” – lelkendezett szombati győzelme után Tomás Berdych.

„Úgy éreztem, mindjárt elájulok, vagy hívni kell a mentőket” – mondta meccs közbeni rosszullétéről a tornától meglepően hamar búcsúzó egykori szerb világelső, Jelena Jankovics.

„Floridai lány vagyok, kellett volna még egy pulóver” – viccelődött a harmadik helyen kiemelt amerikai Venus Williams, amikor a felettébb szokatlan londoni hőségről kérdezték.

„Hamar kiestem a Roland Garroson, ami egyrészt nagyon bántott, másrészt viszont nyertem plusz egy hét felkészülést a füves borításra” – világított rá Novak Djokovics korai párizsi búcsújának pozitív hatására.

Legfrissebb hírek

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
13 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
15 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
45 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
59 perce

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
1 órája

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik