Magyar résztvevő a nyitányon

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék

Magyar résztvevője is van a 2009–2010-es Bajnokok Ligája-idény nyitó mérkőzésének a máltai Hibernians és a montenegrói Mogren keddi összecsapásán játékvezető-ellenőrként tevékenykedő Ring János személyében. Sajnos hozzá kell tennünk, arra már jóval kevesebb az esély, hogy a 2010. május 22-i, madridi döntőn is képviselteti magát hazánk – ugyanez elmondható a BL első selejtezőkörében egymásnak feszülő két csapatról is. Az alaposan átalakított európai kupasorozat számos újítása közül említsünk meg egyet: a fináléra ebben a kiírásban először nem szerdán, hanem szombaton kerül sor (többek között azért, hogy a korán fekvő fiatal futballbarátok is megtekinthessék a mérkőzést).

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik