Jó kis csatát vívott Katrin Wagnerrel ötszázon. Belülről is olyan sima volt, mint amilyennek kívülről látszott? Jó kis csatát vívott Katrin Wagnerrel ötszázon. Belülről is olyan sima volt, mint amilyennek kívülről látszott?
Egyáltalán nem volt sima, sőt… Az idegek harca volt ez mindkettőnk részéről, s hihetetlenül boldog vagyok, hogy én kerültem ki belőle győztesen. Amikor kiszálltunk a hajóból, láttam Katrinon, annak ellenére, hogy második lett, ő is örül, mert tényleg jó pályát mentünk. Jobb időeredményt értünk el, mint a kenusok, ami általában nem jellemző. Egymást sarkalltuk a minél gyorsabb tempóra, s bár a futam közben nem örültem kifejezetten, hogy Katrin ott liheg a nyakamon, a végén minden jól alakult számomra.
Mennyit számított a jó rajt?
Lélektani előnyt jelentett, hogy éreztem, jobban jöttem el a starttól, mint Katrin, és bár az egyik szemem folyamatosan rajta tartottam, azért arra is koncentráltam, hogy ne erőből, görcsösen evezzek, hanem lehetőleg minél lazábban. Láttam, hogy jön fel rám, de valahogy végig tudtam, nem képes utolérni.
Titokban erről álmodott az Európa-bajnokság előtt?
Bíztam benne, hogy mindkét egyest megnyerem, de azért nem nagyon mertem magam beleélni, hiszen öt hét alatt ez volt a negyedik versenyünk, a végére már én is éreztem, hogy fáradt vagyok. Ráadásul a viadal időbeosztása sem kedvezett nekünk: itthon nem ilyenhez szoktunk, általában nem délben szoktunk döntőzni. Ám végül ez sem jelentett akadályt.
Jó előjel ez a kanadai világbajnokság előtt.
Az még nagyon messze van, és én egyébként sem szeretek jósolgatni. Tény, a mostani győzelmek pluszenergiát, pluszmotivációt adnak a folytatáshoz – a jó eredmények mindig feldobják az embert. De a világbajnokság már újabb fejezet az életünkben, s előtte még válogatózunk, meg persze folytatódnak a rendkívül kemény edzések…
