Úszás: tizenhat úszó utazik a római vizes világbajnokságra

MTI MTIMTI MTI
2009.06.29. 13:00
Címkék
Tizenhat magyar úszó utazik a július 16-án kezdődő római vizes világbajnokságra, amelyen mindegyikük a saját maga által választott dresszben versenyezhet – hangzott el a magyar szövetség (MÚSZ) hétfői sajtótájékoztatóján.
Kiss László szövetségi kapitány szerint a nyolc-nyolc férfi és női indulóból a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mellett Kis Gergő és az Athénban második Gyurta Dániel éremesélyes, illetve a hölgyek közül Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka. Gyárfás Tamás, az MÚSZ elnöke elmondta, hogy az ob után háromórás vitát követően döntött úgy az elnökség, hogy az Arena sportszergyártó céggel fennálló szerződés ellenére mindenki olyan dresszben úszik, amilyenben akar. A szerződésszegés anyagi következménye a klubokat terheli, ez egy verseny kapcsán maximum 40 ezer euró lehet. Felhívjuk tisztelt előfizetőink figyelmét, hogy az MTI-vel kötött szerződés értelmében a javításokat kötelesek végrehajtani a felhasznált anyagon!
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik