Átalakuló csapat Angyalföldön

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Létszámra ugyan megvan a Vasas – a csütörtök délutáni edzésen huszonnégy labdarúgó gyakorolt –, ám minőségről egyelőre nem beszélhetnek a Fáy utcában. A keret zömét az ifjúsági csapatból kiöregedett, valamint az NB III-ban szereplő játékosok alkotják. A korábbi alapemberek közül mindössze Laczkó Zsolt, Lázok János, Tóth András, Balog Zsolt és B. Tóth Balázs vett részt a tréningen, de közülük kettő (a csapatkapitány Tóth András és a jobb oldali védő Balog Zsolt) hivatalosan nem nevezhető a keret tagjának, hiszen június 30-án mindkét futballistának lejárt a szerződése, s egyelőre egyikőjük sem hosszabbított. Így az is megeshet, hogy a pénteken Ausztriába induló s az Admira Wacker ellen pályára lépő csapatban egyikük sem lesz ott. Balog Zsolt kijelentette: szerződés nélkül nem teszi kockára az egészségét – mert mi van, ha megsérül, s ha a Vasasnál még kedvezőtlenebbre fordul a helyzet, esélye sem lehet arra, hogy klubot találjon. Új játékos csupán egy található a keretben, a 23 éves Juhász László, aki ugyan néhányszor játszott a Honvéd első csapatában, de túlzás lenne meghatározó futballistának nevezni.

Legfrissebb hírek

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
10 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
12 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
13 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
23 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
25 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
25 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik