Ronaldo mellé trófeák

K. J.K. J.
2009.07.03. 00:41
Címkék

Ha azt vesszük, jórészt a Brazíliába az idén visszatérő Ronaldo kellett a Corinthians legújabb kori sikertörténetéhez, ahhoz, hogy 2009-ben immár a második trófeáját nyerje meg a patinás brazil együttes, amely a paulista bajnokság után a Brazil Kupában is csúcsra ért. Merthogy a 32 éves Fenomén a két sorozat oda-vissza vágós fináléjában összesen három gólt szerzett (kettő, illetve egy eloszlásban), mi több, az állami bajnokság küzdelmeiben 14 fellépésén tízszer volt eredményes – igaz, az Internacional ellen 2–0-s előnyről induló kupadöntő Porto Alegre-i visszavágóján nem talált a kapuba. Megtette ezt helyette Jorge Henrique, majd a 28. percben a Konföderációs Kupán is szereplő André Santos (a balhátvéd), ekkorra pedig el is dőlt, melyik csapat szerzi meg a trófeát, még ha a csereként pályára lépő Alecsandro gyors duplája révén a 79. percben már 2–2 is volt az állás.

Az elúszott aranyérem leginkább Andrés D’Alessandro idegeit viselte meg, aki a brazil kupadöntő argentin „vendégeként” olyan magánszámot rendezett, amilyet még a forrongó dél-amerikai közegben is csak ritkán látni: gyakorlatilag rátámadt Williamre, a Cor csapatkapitányára, megkergette, öklét rázva fenyegette – a játékvezető pedig kiállította, amiként néhány perccel később a második sárgáját megkapó Eliast is Ronaldo csapatából.

Sikerével nem csupán duplázott a Corinthians, hanem egyúttal jogot nyert a Libertadores-kupa-részvételre.

Legfrissebb hírek

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
5 perce

NHL: a Colorado bebiztosította az elsőségét nyugaton

Amerikai sportok
6 perce

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
41 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
1 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik