Hét másodpercen múlt

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2009.07.04. 02:39
Címkék

Több mint egy hete már, hogy elutazott Brazíliába a magyar futsalválogatott, s részt vesz az 5. futsal Grand Prix-n. A csoportmérkőzések során a mieink biztos győzelemmel (6–2) jutottak túl Guatemalán, majd az Angola elleni találkozón hét másodperccel a vége előtt egyenlítettek az afrikaiak (1–1). Paraguayjal a döntetlen megfelelt volna, a 4–3-as vereséggel azonban a magyarok csak a mezőny második felében folytathatták. A megtorpanás szerencsére átmenetinek bizonyult, Mozambik ellen (3–1) újra lendületesen játszott Kozma Mihály együttese. Lapzártánk után Costa Rica volt válogatottunk ellenfele.

Brazília mellett Svájcra is érdemes figyelni, Nyonban elkészítették az UEFA Futsal Cup (Bajnokok Ligája) selejtezőköreinek, illetve csoportköreinek sorsolását. A magyar bajnok Mezei-Vill FC Berettyóújfalu csak az utóbbiban kapcsolódik be a sorozatba, s az első két hely valamelyikének megszerzése jelentene továbbjutást. A csoportmérkőzéseket szeptember 26. és október 4. között rendezik, a piros-fehérek a debreceni Főnix Csarnokban az olasz Luparense, az ukrán FC Time, valamint a selejtezőkörből továbbjutó csapat ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
9 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
32 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
40 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
53 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája