Lett válogatottat tesztelnek

T. N.T. N.
2009.07.04. 02:39
Címkék

Miként a télen, ezúttal is a já tékoskeret átalakítására szánták el magukat a ZTE vezetői. A 2008–2009-es szezont követően a két kölcsönjátékos, Hajdú Norbert (Újpest) és Varga Róbert (Győri ETO) visszatért korábbi csapatához, Szamosi Tamással szerződést bontottak, Sorin Botis és Tóth Zoltán a Bp. Honvédhoz, míg a ZTE-ben eddig 92 gólt elérő Waltner Róbert az osztrák SV Mattersburghoz szerződött (az Újpest elleni góljairól a 2. oldalon olvashatnak). Nincs már a klubnál Lukács Tihamér sem, a napokban ugyanis az orosz másodosztályban szereplő FK Nyizsnij Novgorodhoz szerződött. A középpályás Gaál Miklósnak, az Amkar Perm magyar légiósának segítségével került új klubjához.

Időközben a ZTE-ben bemutatkozott két új játékos: a DVTK-tól szerződtetett szerb Milan Bogunovics és a bosnyák Djordje Kamber is pályára lépett az orosz élvonalban első helyen álló FK Moszkva második számú együttese ellen. A Rábakeresztúron (Heiligenkreuz) rendezett találkozón a legutóbb az FK Ventspilsben futballozó, négyszeres lett válogatott Andrejs Butriks is a kezdőcsapatban kapott helyet, miként a héten a ZTE keretével készülő két szlovén labdarúgó, Vladimir Ostojic és Leon Panikvar is.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
12 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
18 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
28 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
45 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
58 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája