A Paks lett a tornagyőztes

K. A.K. A.
2009.07.05. 23:16
Címkék

Négy élvonalbeli csapat lépett pályára a hagyományos Király-kupán. A házigazda Haladást érintő hír, hogy az MTK-ban futballozó Nagy Gábor visszatért. A középpályás egy évvel ezelőtt igazolt a fővárosi csapathoz, de kevés játéklehetőséget kapott.

Amint várható volt, Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője azokat a játékosokat küldte pályára, akik eddig kevesebbet szerepeltek, hiszen az Európa-liga-meccs visszavágójára készül a csapat. Az új szerzemények közül Irhás Ignác mutatkozott be a legjobban, az első találkozón az ő góljával szerzett vezetést a Haladás. A zöld-fehérek mégsem kerültek a döntőbe, a kétszer 30 perc döntetlenje után a 11-es rúgásokban a Vasas diadalmaskodott. A második találkozón a már két alkalommal is tornagyőztes Kaposvári Rákóczi vereséget szenvedett a Pakstól.

Az első alkalommal meghívott Paksi FC nyerte meg a Király-kupát. A díjakat a torna díszvendége, Puhl Sándor adta át. Az első helyezett csapat 300 ezer forintot, a második Vasas 200 ezret, a Haladás pedig 100 ezret kapott.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
23 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
41 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
45 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
56 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája