Licenc: felülvizsgálat

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék

Kedden futótűzként terjedt el az újabb rossz hír a diósgyőri focibarátok között, amelyről először a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjáról értesülhettek. Ott ugyanis megjelent egy rövid közlemény, amely arról tájékoztatta a sportág iránt érdeklődőket, hogy a DVTK NB I-es csapata körül kialakult körülményekre, a sajtóban részletesen ismertetett romló anyagi helyzetére való tekintettel az MLSZ illetékes vezetői döntöttek: csütörtökre felülvizsgálatot kezdeményeznek a klubnál. A licenceljárási adminisztráció szakértői Miskolcon tájékozódnak majd arról, hogy milyen változások történtek a klubnál az NB I-es indulási jogosultság hónapokkal ezelőtti megszerzése óta, s ezek a változások esetleg milyen hatással lehetnek a július 24-én kezdődő Soproni Liga-rajtra.

Dlusztus Imrét, a még hivatalban lévő ügyvezetőt nem lepte meg különösebben a hír: „Ugyan miért lepett volna meg? Nincs itt szó semmiféle rendkívüli eseményről, szükségtelen a belemagyarázás, teljesen normális, mondhatni, megszokott látogatás következik. A licencadó bizottság egyébként is tart ellenőrzéseket, az elmúlt évben bennünket négyszer látogatott meg. Negyedévenként kötelező jelleggel jelennek meg a kluboknál a bizottság tagjai, olykor pedig szúrópróbaszerűen tartanak különféle ellenőrzéseket. Megkaptuk a faxot, csütörtök délután kávéval, nagy szeretettel várjuk a hozzánk érkezőket. Egyébként három sarkalatos pont jelzi vizsgálódásuk tárgyát: kíváncsiak az érvényes adóigazolásokra, a megkötött reklámszerződésekre és tájékozódni akarnak a keret összetételét illetően. Jönnek, mi bemutatjuk a papírokat, megnézik az edzést, ennyiről van szó, és nem többről. Hallottam én is a felröppenő rémhíreket, hogy kizárják a Diósgyőrt, de szeretném leszögezni, erről szó sincs” – foglalta össze véleményét az ügyvezető.

Újság még a DVTK-nál, hogy kedden ismét a többiekkel gyakorolt Deszpot Viskovics. A védőnek is tartozik a klub, és mivel felszólításra sem kapta meg a járandóságát, összepakolt, és hazautazott. Most azonban visszatért, és arra vár, hogy normalizálódjon a helyzet. A hiányzók ideiglenes listáját gyarapítja Bokros Tibor, aki gyomorpanaszokkal küzd. A piros-fehérek csonka kerete szerdán újból pályára lép, a diósgyőri stadion gyeptéglázása miatt 18 órától Hejőcsabán látja vendégül az NB II-be visszajutó Mezőkövesdi SE együttesét.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
11 perce

Simán verte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
13 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
18 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
22 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
22 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 órája

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik