Pedrosa meglepetése

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2009.07.07. 23:09
Címkék

Talmácsi Gábor megérkezett abba az ominózus balkanyarba, és érezte, hogy „elmegy” a motor eleje – körülbelül 150 kilométeres tempónál, s a magyar pilóta azóta sem tudja megmagyarázni, miért, de szemvillanásnyival később már csúszott a kavicságyban.

Pedig a Laguna Secában megtartott amerikai vb-futam nagyon jól kezdődött számára: noha ezzel a motorral elindulni sem könnyű, ő úgyszólván pillanatok alatt elsajátította a rajtolás fortélyait, s akárcsak a legutóbbi nagydíjon, most is két-három vetélytársát megelőzte, közvetlenül az indulás után...

„Már éppen arra készültem, hogy megelőzöm Toselandet, mindketten jöttünk rá Melandrira, amikor a negyedik körben megtörtént a baj – mondta Talmácsi. – Nem számítottam rá, hogy megcsúszik a motor, mert semmi előjele sem volt. Nem mentem túl gyorsan, nem fékeztem nagyot. Nagyon sajnálom, mert akár a tizenegyedik-tizenkettedik helyre is bejöhettem volna. De most már ezen is túl vagyok, megfizettem az esés árát – ebből is tanultam.”

Mondják, aki nem esik, az nem is tudja igazán, hol vannak saját és gépe határai, s ez a hétvége bővelkedett a kisebbnagyobb bukásokban. Elég ha csak azt említjük, hogy a verseny során Andrea Dovizioso és Sete Gibernau is „eldobta” a motorját (mindketten ugyanúgy a gépük elejét veszítették el), de az edzéseken is volt baleset bőven. Casey Stoner és Jorge Lorenzo megsérült – utóbbi kificamított vállal és a jobb lábában törött csontokkal versenyezte végig az Egyesült Államok Nagydíját.

„Borzalmas fájdalmaim voltak, főleg a jobbkanyarokban. A kezemet szinte alig tudtam használni, úgyhogy az összes terhelést a bal karom viselte, a végére nagyon elfáradt. Ez a maximum, amit ki tudtam hozni a hétvégéből, hiszen néhány órával a rajt előtt még azt sem gondoltam, hogy versenyezni tudok. Nagyon fájt, de megérte...” – mondta Lorenzo, aki így is megszerezte a harmadik helyet.

Ezzel el is érkeztünk a verseny történéseihez, amelyekről azért érdemes néhány szót ejteni. Már csak azért is, mert hatalmas meglepetés született: szinte teljesen esélytelen pilóta ünnepelt végül a dobogó legfelső fokán. Egy éve Valentino Rossi varázsolt, most pedig Dani Pedrosa szerzett meglepetést.

Hiába háromszoros világbajnok a spanyol, az idén nem nagyon ment neki – többször elesett, folyamatosan sérülésekkel küszködött, ráadásul a Hondával is elég sok technikai gondja volt, bár az olasz viadalon új sebességi rekordot állított fel vele. Több mint egy éve képtelen a győzelemre, ezért folyamatosan kritizálták, sőt Amerikában már az is felvetődött, hogy a Honda a jövőre megválik tőle, s Jorge Lorenzót szerződteti a helyére…

Az edzéseken nem remekelt (hallatszottak az újabb pletykák, hogy mennie kell, s a Suzukihoz igazol), ám következett a verseny, amelyen frappáns választ adott a fanyalgóknak. Kilőtt a rajttól, elhúzott, s bár a végén Rossi majdnem utolérte.

„Minden jól ment, csak az utolsó körben aludtam el egy kicsit – mondta Pedrosa. – Amikor elkezdtem a kört, még két másodperccel vezettem, aztán az utolsó kanyarban megláttam Rossi motorját, és azt gondoltam »Ó, talán túl lassú voltam...« Szerencsére ez már az utolsó métereken történt, és végül nyerni tudtam.”

Pedrosa révén a Honda véget vetett 1981 óta nem látott leghosszabb nyeretlenségi sorozatának (17 futam), most már csak az a kérdés, vajon tiszavirág-életű-e a feltámadás…

A verseny nehézségét jól mutatja, hogy mindössze 12 versenyzőt intettek le a kockás zászlóval – ennél kevesebb befutó összesenhárom nagydíjon volt a 2002 óta létező MotoGP-ben.

Eredmények a 13. oldalon

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
53 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik