Szegedi sikerek

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2009.07.10. 23:05
Címkék
A szegedi válogatóverseny és ob első napján az1000 és a 200 méteres futamokat rendezték, egyesszámokban foghíjasabb, a többiben erősebb mezőnnyel. A nem olimpiai számok esetében ez a viadal válogat a kanadai világbajnokságra is .

Mivel az 1000 méteres számokban már csak két számban voltak kiadó helyek a kanadai világbajnokságra készülő vb-csapatban, a hölgyek egyesét és párosát kísérte a legnagyobb érdeklődés.

Egyesben Benedek Dalma visszalépése miatt elmaradt a nagy érdeklődéssel várt Kovács Katalin–Benedek párharc: vetélytársa távollétében a Domino-Honvéd kétszeres olimpiai bajnoka magabiztosan utasította maga mögé három (talán lehettek volna többen…) ellenfelét. Nem maradt el viszont ugyanezen a távon a Medveczky Erika, Benedek kontra Szabó Gabriella, Csipes Tamara csörte, amely előbbiek fölényes győzelmével végződött.

„Álmomban sem gondoltam, hogy jó egyhetes közös gyakorlás után ilyen remek pályát megyünk Erikával. Helyesen döntöttem, amikor az egyes helyett a párost választottam” – mondta láthatóan elégedetten az MTK-Erzsébetváros klasszisa, aki szombaton 500 párosban is harcba száll majd új partnerével a vb-csapattagságért: ott Szabó és Kozák Danuta, valamint korábbi társa, Paksy Tímea és Fazekas Krisztina lesz az ellenfele.

A délelőtti döntők szereplői közül a honvédos Kökény Roland duplázott: egyesben kiélezett küzdelemben előzte meg a győri Benkő Zoltánt, míg klubtársával, Kulcsár Zsomborral a K–2-esek mezőnyében sem talált legyőzőre. Említést érdemel a 18 éves Vasbányai Henrik is: a BKV Előre fiatal reménysége a moszkvai ifjúsági világbajnokság előtt a felnőttek között szerzett bronzérmet.

Délután a kétszázasok versenyén javarészt érvényesült a papírforma, a szegediek közül Janics Natasa és Horváth Gábor duplázott: Janics Kovács Katalinnal, míg Horváth Bozsik Attilával a párosok versenyében is diadalmaskodott. Biztató az olimpiai bajnok Vajda Attila harmadik helyezése is C–1200 méteren.

Az első nap mérlegét Storcz Botond szövetségi kapitány így vonta meg: „Elégedett vagyok a látottakkal, a négyesek összeállítását még át kell gondolnom. Szerencsére csak hétfőn kell keretet hirdetnem.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája