Régen várt visszatérés

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2009.07.13. 23:19
Címkék

Avangard Kurszk–Amkar Perm mérkőzés az Orosz Kupa 32-es tábláján. A házigazda a harmadik vonal öt csoportjának egyikéből próbál feljebb kapaszkodni, a vendégcsapat az élvonal kiesőzónájától igyekszik távolodni – azaz kettejük randevúja Oroszországban is legfeljebb mérsékelt érdeklődésre tarthat számot. Amiért számunkra mégis érdekes: a tavaly nyáron a magyar válogatott keret közelébe kerülő Gaál Miklós a szerdai találkozón léphet pályára hosszú idő után újra az Amkar első csapatában.

„Három hete csatlakoztam a csapathoz, az ausztriai edzőtábort végigdolgoztam, és a szombati tartalékbajnoki mérkőzésen visszatértem. S mivel másnap leültettek a kispadra az egyben, nagyon bízom benne, hogy elvisznek a szerdai kupameccsre, és csereként kapok tizenöt-húsz percet” – mondta a permi nyárban a hétfő délutáni edzés után telefonvégre kapott hátvéd. A 28 éves játékos legutóbbi éve rémálomszerűen alakult: előbb súlyos térdsérülés hátráltatta (erre ment rá az őszi idénye), majd a tavasszal beszakadt a vádlija, amit későn diagnosztizáltak. Abban azonban, hogy a tavaly még alapember Gaál a márciusban kezdődött bajnokság eddigi 13 fordulójában egyetlen percet sem játszott, a téli edzőváltásnak is szerepe volt. A bolgár Dimitar Dimitrov kezdetben a térdszalagszakadás utáni lábadozása miatt kímélte, aztán meg…

„Hiába voltak jó eredményeim az idény előtti fizikai teszteken, edzőnk valahogyan nem vett rólam tudomást, nem is nagyon beszélt velem. Nem akarom elkiabálni, egy jó hónapja változást érzékelek, mindennap beszélünk, amiben persze tudom, annak is szerepe lehet, hogy rosszul kezdtük a bajnokságot, Dimitrovot kritizálják, érzi, hogy sok mindenen változtatnia kell” – engedett bepillantást Gaál a kulisszák mögé. Tény, „Európa legkeletibb futballklubja” tavaly negyedik lett a bajnokságban, mindössze három ponttal maradt le a BL-ről – most 13 forduló után a 11. helyen áll, de csak azért ennyire „elöl”, mert a legutóbbi két fordulóban győzött.

Az említett tartalékbajnokit (Amkar–Dinamo Moszkva 1–1) a klub honlapján kommentáló szurkolók szerint Gaál „szuperül” játszott, ő azonban óvatosan nyilatkozik ezzel kapcsolatban:

„Eddig sem volt titok számomra, mennyire szeretnek az Amkar drukkerei… A helyzet valójában az, hogy bár nagyon jó volt újra mérkőzésen szerelést ölteni, a játékom még messze volt az igazitól, húsz perc után rettenetesen fáradtnak éreztem magam. Megítélésem szerint még kell másfél-két hét, hogy úgy bírjam végig a kilencven percet, ahogyan magamtól elvárom.”

Mindenesetre a szerdai kurszki villámtúra, ha létrejön, a majdnem 3000 kilométeres repülőútjával már játék nélkül is felér egy erőállapot-felmérővel…

Legfrissebb hírek

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
2 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
13 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
29 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
41 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
44 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
1 órája