Előbb pofonok, aztán gólok
A hírügynökségi jelentések sú lyos balhéról számoltak be, arról, hogy a Budapestre érkező német drukkereket üvegekkel dobálták meg (az egyik vendégszurkoló sebét a Hertha csapatorvosa varrta össze), illetve, hogy a német újságírók az FTC klubház mellékhelyiségében találtak menedéket a huligánok elől.
Mire a Hertha belőtte a második gólját, addigra már egész Európa értesülhetett arról, milyen fogadtatásban volt része a németeknek Magyarországon, s hogy milyen körülmények között zajlik manapság (is) egy barátságosnak hirdetett futballmérkőzés Budapest IX. kerületében. A huligánok a jelek szerint mostanában is megfékezhetetlenek, a német vendégek minden bizonnyal keserű emlékekkel s tapasztalatokkal távozhattak a Ferencváros–Hertha BSC mérkőzés után – már amennyiben egyáltalán ilyen botrányos felvezetés és a meccs közben is zajló balhék miatt egyáltalán megvárták a lefújást…
Azok jártak jobban, akik inkább távoztak a stadionból.
Talán ha tíz perc telt el az első játékrészből, amikor a vendégszektorban békésen üldögélő drukkerek felpattantak helyükről, és a menekülőkapu felé szaladtak. Történt, hogy több tucatnyian rontottak be erre a lelátórészre (biztonsági embereket nem láttunk), s bár jelentős összecsapásra nem került sor, két sérült drukkert így is el kellett látniuk a mentősöknek: az egyiknek eltört az orra, a másiknak felrepedt a szemhéja. Mindezt látva a már korábban is megfélemlített német újságírók gyorsan összepakoltak, de mielőtt hazaindultak volna, gyors hírben leadták, mi zajlik az Üllői úton…
Pedig előtérbe kerülhetett volna a futball nemes része is, éppenséggel az, hogy Dárdai Pál majdnem akkora tapsot kapott a Fradi-tábortól, amekkorát a mintegy tizenharmadik éve az otthonát jelentő berlini Olimpiai Stadionban szokott. A Hertha szimbólumának nyugodtan nevezhető középpályás nagyobb ovációban részesült, mint mondjuk Samuel Wedgbury – persze Lipcsei Péter népszerűségét azért nem múlhatta felül…
Hogy sokan voltak kíváncsiak a mérkőzésre, az nézőpont kérdése.
Edzőmeccset ugyebár ritkán szoktak ötezren megtekinteni, igaz, mifelénk a tétre menő öszszecsapásokon is csak ünnepnapokon gyűlnek össze ennyien. Az Európa-ligára készülő Herthát legalább ötvenen kísérték el Budapestre, sőt nem csak Budapestre: a klub úgy tervezte az ausztriai edzőtábort, hogy a leghűségesebb drukkerek még oda is kedvenceikkel tarthattak. Jó pénzért természetesen.
Noha az élmény megfizethetetlen lett volna, az edzésen való részvétel nem volt benne az árban.
Az első félidőben a németek szórakozhattak jobban, hiszen két bal oldali szögletet követően könnyedén jutottak kétgólos előnyhöz. Ennél jóval kevesebb izgalom akadt a másik kapu előtt, csupán Ferenczi István fejese, és Igor Pisanjuk lövése okozott némi ijedtséget – na nem akkorát, hogy Jaroslav Drobny ne tudjon hárítani.
A szomorú felvezetést és végjátékot hozó meccs apropóján valamit azonban biztosan kijelenthetünk: ha a Ferencváros hiányzott is az NB I-ből, ez a „szurkolói” viselkedés nem.
