Megtalálták az új edzőt

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2009.07.15. 07:17
Címkék

Diósgyőrben a jelek szerint megvan az új edző, ugyanis kedden a DVTK épületében ismerősbe botlott az arra járó újságíró: Aczél Zoltánba, aki nem is olyan régen köszönt el az újpestiektől. A szakember korábban Rákospalotán, majd Siófokon dolgozott, s köztudomású, hogy a válogatottnál is vannak feladatai.

Mint a DVTK új szakvezetőjét köszönthetjük?

Várjunk ezzel egy kicsit – mondta Aczél Zoltán. – Nem szeretnék úgy járni, mint például Újpesten. Eljöttem Diósgyőrbe, ismerkedem a körülményekkel, és leülünk tárgyalni Nagy Bélával, a DSM Kht. igazgatójával.

Nem szokás csak úgy száznyolcvan kilométert autózni…

Tény, hogy a diósgyőriek felvették velem a kapcsolatot. Őszintén vázolták a kialakult helyzetet, nem festették rózsaszínűbbre a képet, mint amilyen az valójában. Úgy gondoltam, a feladaton mindenképpen érdemes elgondolkodni. Az is előfordulhat, hogy megállapodunk.

Nem fél – meglehetősen ingatag a disógyőri kispad.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem számíthatnék diadalmenetre. Tudom, hogy szükséges az erősítés. Ha tárgyalásaink eredményesek lesznek, elképzelhető, hogy néhány hozzám kötődő, azonnal bevethető labdarúgó is érkezik Miskolcra.

Mit lehet tenni tíz nap alatt a bajnoki rajtig?

Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még nem én vagyok a DVTK edzője! De… Tőlem azt senki sem hallhatja majd, hogy az elvégzett munkához semmi közöm. A habitusomra alapozhatok, könnyen megtalálom a hangot a futballistákkal. Ha nem ide szerződöm, visszatérek Siófokra, ahol szeretettel várnak. Azt viszont nem tagadom, az NB I-es kispad sokkal vonzóbb számomra.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
4 perce

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
36 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
55 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája