A vihar volt a rendező

K. E.K. E.
2009.07.18. 23:42
Címkék

„Gergő nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, s hogy stílszerű legyek, azt is mondhatnám, hosszú távú projekt, hogy kipróbáljuk a hosszú távú versenyeken is. Ez persze nem jelenti azt, hogy lemondunk a medencében elérhető célokról, ebbe Gergő nem is menne bele, hiszen minden vágya, hogy bátyja, Dani nyomdokaiba lépjen. Gergő mindössze 173 centi magas, hajlékony, laza s rendkívül jó a technikája, és a nyílt vízi versenyeken fordulnia sem kell. Hatalmas sanszot látok arra, hogy a jövőben itt sikereket érjen el. Ám a római világbajnokság csak egy próba, s meglátjuk, hogyan szerepel először hosszú távon” – mondta Gyurta Gergő edzője, Széles Sándor, amikor biztossá vált, hogy a két hete 1500 méteren ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő tanítványa ott lehet a római világbajnokság vasárnapi napján a hosszútávúszók öt kilométeres küzdelmében.

Aztán szombat délutánra kiderült, mégsem lehet ott – a hír egészen pontosan úgy igaz, hogy vasárnap nem lehet ott. Az Európán végigsöprő vihar ugyanis péntek este megrongálta a római világbajnokság hosszútáv­úszó helyszínét, s mivel a rendbetétele több napot vesz igénybe, a rendezők kénytelenek voltak átírni a programot.

Mint a szombat délután kiadott közleményből kitűnik, a vasárnapi öt kilométeres számokat kedden rendezik, így a három magyar hosszútávúszó, Gyurta Gergely, Gercsák Csaba és Balogh Vanessza is csak ekkor mutatkozhat be a világbajnokságon. A keddre tervezett női és a szerdán esedékes férfi 10 kilométeres számot valószínűleg csütörtökön, míg a női 25 kilométeres távot szombaton, az eredetileg is erre a napra tervezett férfi 25 kilométeres számmal egyidejűleg rendezik.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
34 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája