Nem jött be a bónusz

B. CS.B. CS.
2009.07.18. 01:29
Címkék

Az eddigi gyakorlattól eltérő en (egy nap, egy érem a felnőtteknél) pénteken nem szereztek dobogós helyezést a magyar küldöttség tagjai, sőt döntőbe sem kerültek. A férfiak kisöbű sportpuska fekvő számában Sidi Péter próbált szerencsét a szó legszorosabb értelmében, hiszen, mint ahogy azt már sokszor hangsúlyozta, a fekvőben a legtöbb a meglepetésember. „Két körrel maradtam

csak le a döntőről, fokozatosan javul az átlagom ebben a számban, úgyhogy egyáltalán nem vagyok elkeseredve. Nekem az összetett versenyre kell összpontosítanom, amelyben nagyon sokat számít a rutin. A fekvő a bónuszszámom, olyan verseny, amelyben húsz-harminc ember is bekerülhet a legjobbak közé – nekem ez most nem sikerült” – mondta a pekingi olimpiahatodik helyezett légpuskása. Az összetett viadalt vasárnap rendezik, addig még van ideje hangolni. A magyar csapatban Sidi indul a legtöbb számban az Eb-n, amelyen nem rendeznek 10 méteres versenyeket (25, 50 és 300 méteren zajlanak a küzdelmek), pedig mostanában ezen a „távon” rendre sikeres volt.

A hölgyeknél kisöbű sportpuska összetettben Joó Éva állt a legközelebb a fináléhoz, végül ő sem került be, de Sidihez hasonlóan ő sincs letörve.

„Nagyon élveztem a versenyzést, annak ellenére, hogy a rendkívül alattomos szél az egész mezőny teljesítményére rányomta bélyegét, és csak két-három elfogadható eredmény született” – mondta Joó Éva, akinek az Eb-vel lejárt szakágvezetői megbízatása, így ezentúl csak a Honvédban edzősködik, ahol ő a szakosztály-igazgató is. A versenyzéssel sem hagy fel, harcba száll a londoni kvótáért is.

„Edzői munkám nem gátol a versenyzésben, sőt kifejezetten jó hatással van rám, hiszen kívülről, trénerként is tudom értékelni a teljesítményemet. A gyerekek is sok örömet adnak”– tette hozzá az Eb-n utoljáralövő versenyző.

Szombaton nem szoríthatunk felnőtt magyar versenyzőért, csak a junior pisztolyos fiúk és lányok szerepelnek.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
28 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
53 perce

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik