Talán egyszer eljuthat majd Barcelonába

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2009.07.18. 01:29
Címkék

játékosnak, mint gladiátornak. Ha hozzám kerül a labda, szerencsére nem kell azzal időt vesztegetnem, hogy az egyik lábamról áttegyem a másikra.

A Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen két gól és egy gólpassz fűződött a nevéhez. A kispesti drukkerek már dörzsölik a tenyerüket.

Azt ne várják tőlem, hogy minden meccsen duplázom, és még egy gólpasszt is adok. Ha hétről hétre képes lennék erre, álmaim egyesületében, a Barcelonában játszanék…

Ehhez képest…

Ó, jó nekem Kispesten. Jók a körülmények, jó a csapat, jó az edző – mi kell még?

Mi a helyzet a válogatottsággal?

Ha nem is olyan merész álom, mint a barcelonai szerződés, hazám nemzeti együttesébe sem könnyű bekerülni. Sőt most, hogy a világbajnoki selejtezőcsoportunkat vezetjük, szinte lehetetlen. Nem tettem le róla, ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy a dél-afrikai vb-t csak szurkolóként követem majd. Mert abban biztos vagyok, hogy Szlovákia kiharcolja a részvételt – abban pedig majdnem biztos, hogy nélkülem.

Az Európa-ligában legalább pályára léphet. Összeszorulna a gyomra, ha egy szlovák gárdával hozná össze a sors a Honvédot?

Előbb búcsúztassuk el a Fenerbahcét. Persze nem csapnék a levegőbe, ha utána egy szlovák ellenfelet kapnánk. Bár még nem volt benne részem, bizonyára nehéz lenne hazám egyik csapata ellen játszanom – ám egyfelől azért kapom a fizetésemet Kispesten, hogy adott esetben egy szlovák alakulattal szemben is a maximumot nyújtsam, másrészt amíg nem alakul számomra balszerencsésen a sorsolás, hadd ne rágódjak azon, mi lesz, ha…

S mi lesz, ha megverik a Debrecent?

Veszek egy kisebb vitrint.

Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
29 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája