Megvan az első pont

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2009.07.19. 23:10
Címkék
Talmácsi Gábor megszerezte élete első világbajnoki pontját a királykategóriában, ezzel ő az ötödik magyar motoros, akinek ez már három géposztályban sikerült. A magyar nem teljesen elégedett, ellentétben Valentino Rossival, aki remek párharcban győzte le Jorge Lorenzót.

A pozitívum, hogy végre megvan a hőn áhított MotoGP-pont – a negatívum, hogy most először Talmácsi Gábor kört kapott az éllovasoktól, pedig az utóbbi néhány évben nemigen történt vele ilyesmi. Ezért a nyolcadliterben világbajnoki címig jutó magyar pilóta nem kifejezetten elégedett a Német Nagydíj történéseivel.

„Kicsit úgy érzem, mintha körbe-körbe járnánk. A csapat mindent megtesz, én is mindent megteszek, mégsem jön az eredmény. Még mindig gondunk volt az első gumival, nem tapadt rendesen, ez pedig annak a jele, hogy nem jó a súlyelosztás. Pedig érzem, ott a helyem valahol a középmezőnyben, csak egyelőre még nem jutottunk el addig, hogy el is érjem” – mondta Talma, aki a rajt után nem sokkal megelőzte Chris Vermeulent és Niccolo Canepát, ám sajnos nem sokáig tudta tartani a 14. pozíciót (addigra már Randy de Puniet elesett a harmadik helyről). Pedig látta maga előtt Loris Capirossit, s érezte, amit egyébként az időeredmények is mutattak, hogy az olasz lassúbb köröket teljesít nála.

„Az első néhány körben nem volt baj, figyeltem a többieket, és azt láttam, ők is szenvednek a motorral, nem tudják az ideális íven tartani. Azon gondolkodtam: Úristen, mit művelnek ezek a fiúk, hát ennél én tudnék jobbat is, aztán... Aztán ők így is elmentek, én pedig lemaradtam. Nem tudtam agresszívabban versenyezni, mert ha megteszem, én is elcsúsztam volna. Elég rövid az idő a következő versenyig, de megoldást kell találni, mert a csapat és én is jobb eredményre vagyunk képesek a mostaninál” – vélekedett Talma.

A magyar motoros a lekörözésről annyit mondott, az egyik óriáskivetítőn látta, hogy jön mögötte Valentino Rossi és Jorge Lorenzo, de a világoskék zászlókból (jelentésük: Hagyd előzni a gyorsabbat!) amúgy is tudta volna. Várta a hangot, hiszen a MotoGP-gépek érces hangját azért lehet hallani, mielőtt megérkeznének, s amikor azt látta, hogy körülbelül az utolsó kanyarban érnék utol reálisan, kicsit lassított, hogy ne akadályozza a győzelemért küzdőket. Elengedte őket, s végül mögöttük futott be a célba – harmadikként intették le a kockás zászlóval, ami sajnos nem a harmadik pozíciót jelentette számára. Hanem a 15.-et – s egy pontot.

A fentiekből az is kiderül: Valentino Rossinak megint felejthetetlen nagydíja volt. Párbaja Jorge Lorenzóval nagy izgalmakat és látványos előzéseket hozott. Az utolsó kanyarba megint teljesen egyszerre érkeztek, de a spanyol nem tudott kibújni a szélárnyékból, a 101. vb-futamgyőzelmét begyűjtő Rossi nem engedte. Az olasznak a mostani a 159. vb-érme, így már ebben a tekintetben is befogta a csúcstartó Giacomo Agostinit.

„Jó kis párbaj volt, de nagyon nehéz – mondta a címvédő Rossi. – Jorgéval mindig nagyon nehéz csatázni. Megpróbáltam nyomást gyakorolni rá, és amikor alkalom adódott, megelőzni. Sikerült, és mivel tudtam, hogy ezen a pályán elég nehéz előzni, az élen maradtam. Az utolsó kör kritikus pontjain én voltam a gyorsabb.”

Visszatérve Talmácsira: 1973 után szerzett ismét magyar motoros vb-pontot a királykategóriában, 36 évvel ezelőtt a svájci színekben motorozó Marsovszky Gyulának sikerült ez a jugoszláviai viadalon. Kettejükön kívül Juhos Árpád dicsekedhet ugyanezzel a legnagyobbak között, s még egy érdekesség: Talma az ötödik olyan magyar pilóta (Drapál János, Marsovszky Gyula, Szabó II László és Reisz János mellett), aki három különböző kategóriában pontot szerzett.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
1 perce

Mint anno Ibra az angolok ellen: a 16-oson kívülről szereztek ollózós gólt Irakban – videó

Minden más foci
2 perce

Férfi kosár NB I: az idényben először 100 pont fölött a Falco

Kosárlabda
12 perce

Közel 10 év után újra összecsap az élvonalban az MTK és a Vasas – percről percre

Labdarúgó NB I
25 perce

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Gyász: a csapatszálláson elhunyt egy dél-afrikai rögbijátékos

Egyéb csapat
27 perce

Kettős emberhátrányban szerezte meg második pontját a Csíkszereda

Minden más foci
51 perce

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
1 órája