Az év gólkirálya a Borussiában

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.07.24. 23:57
Címkék

Több forrás is arról számolt be, hogy Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund közel áll az argentin Lucas Barrios szerződtetéséhez, akit a Baselbe távozó Alexander Frei pótlására hoznak. Német lapok azt írták, Barrios – aki az IFFHS statisztikai szervezet szerint 2008 legeredményesebb játékosa volt – négy évre ír alá, és 4.5 millió euró ellenében érkezik a chilei Colo Colótól, amelyben 66 mérkőzésen 58 gólig jutott.

„Nagyjából mindenben megegyeztük Barriosszal és klubjával, már csak az orvosi vizsgálatok vannak hátra” – erősítette meg a híreket Michael Zorc sportigazgató, és a 24 éves, 193 centiméter magas labdarúgó is azt mondta, örül a klubváltásnak, de csak a tesztek után szeretne hosszabban nyilatkozni. Barriost korábban a Panathinaikosz is kereste, ám klubja hiába fogadta el a görögök ajánlatát, a támadó nemet mondott, míg az Espanyol és a Nancy esetében a chilei együttes állt ellen.

A csatár úgy gondolja, Dortmundban jobban szem előtt lesz, azaz nem titkolt célja, hogy felkeltse Diego Maradona szövetségi kapitány figyelmét, és bekerüljön az argentin válogatottba.

A dortmundiak honlapja Luca Toni szerződtetését is bejelentette, sőt még egy kép is felkerült a csatárról, amelyen „újdonsült” csapata mezével volt látható, de az olasz támadó nem hagyja el a Bayern Münchent. A klub közleménye szerint igazolása egy vicces kedvű hacker agyszüleménye, aki feltörte a sárga-feketék internetes honlapját.

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
54 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik