Biztos nyerő lesz a dél-amerikai stílus

P. T.P. T.
2009.07.29. 01:36
Címkék

Diego élete egyik legfonto sabb meccse előtt áll. A Bp. Honvéd brazil középpályása ugyanis honfitársai ellen (is) készül, ráadásul a csütörtöki ellenfél, a Fenerbahce csupa olyan játékost vonultat fel, akire a huszonegy esztendős fiatalember emberileg és „szakmailag” egyaránt felnéz.

Van esély a továbbjutásra?

Hogyne lenne! – felelte a három éve Kispesten légióskodó Diego. – Habár ellenfelünket magasabban jegyzik a nemzetközi futballéletben, mint a Honvédot, ez nem jelenti azt, hogy lefutott a párharc. Ha az lenne, minek repülnénk Isztambulba? Itt a lehetőség, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek, mert az nagyon szép és jó, hogy legyőztük a Kaposvárt, de igazán maradandót alkotni olyan neves együttesek ellen lehet, mint például a Fenerbahce.

A török klub hét brazilt foglalkoztat. Ismeri mindannyiukat?

Egy brazil gyerek ismeri az összes brazil labdarúgót! Nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy egytől egyig erősségei a gárdának. Csak azt sajnálom, hogy egyikükkel sem szerepelhettem egy csapatban. Mi tagadás, el tudnám képzelni, hogy Roberto Carlos futballozik mögöttem…

Ő a kedvenc?

Nem, nálam Kaká az első. Ettől függetlenül nagyra becsülöm Roberto Carlost, mert kevesen tettek annyit a brazil labdarúgásért, mint ő. A szívével játszik, az az ő titka. No meg az a bal láb… Én csak álmodozom hasonlóról.

Az isztambuli meccsel kapcsolatban van vágya?

Az egy nullát elfogadnám. Mármint a mi egy nullás győzelmünket. Ahhoz már nem ragaszkodom, hogy én rúgjam a gólunkat. Szerezze csak Moreira. Tudja, ő is brazil…

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
15 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
29 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
51 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
52 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája