Olvasóink többsége bizonyára látott, olvasott már olyan női teniszmeccsről, amelyen az egyik játékos, mondjuk, 6:1-re megnyerte az első szettet, majd 6:0-ra elbukta a másodikat, hogy aztán egy újabb 6:1-gyel megnyerje az összecsapást. Nos, nagyjából ilyen volt az 5–8. helyért játszott Magyarország–Hollandia női pólómérkőzés.
A csalódott olimpiai bajnok és a csalódott magyarok meccsén déja vu érzésünk támadt, mert – akárcsak kedden a magyar–szerb meccsen – ezúttal is hamar elhúzott az ellenfél. Hogy aztán bravúros módon fordítsanak a mieink, majd az urakhoz hasonlóan elbukjanak, és a bemelegítő medencén keresztül távozzanak a komplexumból.
A déli, érzésre legalább negyvenfokos kánikulában csak néztünk nagy, kerek szemekkel, amikor az olasz Mauro Maugeri által gardírozott holland együttes a rendkívül gyengén pólózó magyarokkal szemben előbb 3–1-re, később pedig 6–2-re is vezet. Ekkor varázsütésre feltámadtak a mieink, de nálunk talán csak ők lennének boldogabbak, ha tudnák ennek az okát. A mindössze 17 éves, fiatalsága ellenére rendkívül bátran pólózó világbajnoki újonc Keszthelyi Rita hathatós közreműködésével nyolc perc alatt hatot vágtak a lányok (kétszer lefordulásból találtak be), miközben végre jól védekeztek.
Hiába azonban a kétgólos előny, ahogyan a fiúk, a lányok sem tudták megtartani. A hollandok triplája után ismét futottunk az eredmény után, a hullámzó játéknál is sokkal nagyobb talány azonban az utolsó támadásunk. Negyven másodperc volt hátra, amikor Petrovics Mátyás időt kért. Mint utóbb megtudtuk, több variációt is megbeszéltek (centerben Tóth Ildikó cserélt Tomaskovics Eszterrel, a cél egy kiállítás kiharcolása lett volna, vagy ha az nem megy, legalább egy szabaddobásé), ám a játékosok egyiket sem tudták megvalósítani, így lövés nélkül ért véget a támadás.
Tartottuk az egygólos hátrányt…
