A pofonokat megkapták

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2009.08.02. 00:08
Címkék
Három bajnoki mérkőzés maradt vasárnapra a Soproni Liga 2. fordulójában, amelyek közül az Újpest–Kecskemét találkozó emelkedhet ki – a legkevesebb néző garantált (zárt kapuk mögött játszanak a csapatok a Szusza Ferenc Stadionban), a legtöbb gól valószínűsíthető.

A csütörtöki Európa-liga-forduló miatt három mérkőzést játszanak vasárnap. Igaz, az isztambuli vészben megtépázott Honvéd mellett más magyar csapatot nemigen fedeztünk fel az EL-programban, de az MLSZ jóhiszeműségét bizonyítja, hogy az időpont-egyeztetésen még három továbbjutóval számolt. A pályára lépő hat csapat közül öt a szezon eddigi minimális időszakával nem lehet túl elégedett, egyedül az MTK ünnepelheti felhőtlenül a pápai sikert, hiszen három pontnál többet abból a meccsből nem lehetett kihozni.

Leginkább talán a Haladás és a Kecskemét feszenghet. Nem is csupán az eddigi eredmények miatt (a Haladás a kazah ellenfélen még túljutott az Európa-ligában, a svéd Elfsborg ellen pillanatnyi esélye sem volt, a KTE pedig egy csúf Ligakupa- és egy még csúfabb bajnoki vereséggel nyitott – FTC 0–3 és Fehérvár 3–6), hanem inkább azért, mert a tavalyi szezon két sikeredzője igencsak borús hangulatba került. Csertői Aurél egyenesen másodosztályú keretről beszélt (majd diplomatikusan a tavalyi bronznál sokkal szerényebb célokat emlegetett), Tomiszlav Szivics pedig a hazai pályán kapott kilenc gól miatt volt dühös gyengén teljesítő játékosaira. Örök törvényszerűség, hogy egy újonc számára az első évnél csak a második nehezebb – kérdés, a KTE és a Haladás kerete a tavalyi menetelés után mennyire lesz még ösztönözhető.

Újpesten a motivációval nincs gond, a produkcióval annál inkább: a Steaua elleni Európa-liga párharc (0–2, 1–2) és a győri szezonkezdés (0–0) igencsak harmatosra sikeredett, a három meccsen szerzett egyetlen gól pedig roppant kevés. Ideje tehát a csatároknak is bekapcsolódniuk a munkába, hiszen ezzel tavaly – sem az összképet (61 bajnoki gól), sem az Újpest–KTE fellépést (4–3) tekintve – nem volt gond. Úgyhogy joggal reméljük, ismét remek meccs lesz a vasárnap délutáni találkozó, kár, hogy azt a helyszínen mindössze néhány tucatnyi kiváltságos – klubalkalmazottak, biztonsági emberek, labdaszedők – láthatja majd. Az Újpest ugyanis ezzel a találkozóval kezdi meg a három zárt kapus meccsre szóló büntetése letöltését.

Jó hír a lilák számára, hogy Simek Péter felépült, vállalja a játékot, és William McStay ezúttal már számíthat Vermes Krisztiánra is. Ugyanakkor Vaskó Tamás továbbra sem szerepelhet: a védő még a Steaua ellen kapott ütést a bordájára, s zúzódásos sérülést szenvedett.

Az Újpesttel készül Bori Gábor és a brazil Jucemar is, ők ugyebár még július elején a török Diyarbakirsporhoz utaztak, hogy szerződést kössenek az újonccal. Mivel végül nem kapták meg, amit ígért a klub, hazatértek. Bori Gábor helyzetét bonyolítja, hogy ő az MTK labdarúgójaként kölcsönben szerepelt a Megyeri úton az előző bajnokságban. A tervek szerint a lila-fehérek újabb idényre megkapják a jobb oldali középpályást, ha augusztus 31-ig nem sikerül külföldre igazolnia, ám addig is a negyedik kerületben készül és futballozik.

Az igazi futball már ráférne a Honvédra is, bár csütörtökön kapott belőle ízelítőt. A Fener elleni kiütés (1–5) és a múlt heti, Kaposvár elleni bajnoki nyitány (3–1) megmutatta, mekkora a különbség a török és a magyar futball között – éppen akkora, mint harminc éve, csak már nem a javunkra… A kispestiek az MTK otthonában javíthatnak a csütörtöki teljesítményen.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
25 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
27 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
30 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
44 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
59 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája