„Teljesen kiúsztam magam”

Vágólapra másolva!
2009.08.02. 23:25
Címkék

Csalódott?Csalódott?

Igen, egyértelműen az vagyok. Persze hogy szebb érmet szerettem volna nyerni négyszáz vegyesen is.

Most boldogabb lenne, ha hét századdal gyorsabb? Akkor ezüstérem lógna a nyakában.

Sokkal. Azért az mégiscsak szebben csillog, mint a bronz…

Mi volt a taktikája? Milyen instrukciókkal engedte el a döntőre edzője, Turi György?

Akárcsak a délelőtti előfutam előtt, ezúttal sem rejtett időeredményt az edzőm papirosa. Annyi állt rajta, hogy tapadjak Lochte-ra. Ezt meg is tettem, amíg bírtam, csak elfáradtam. Nagyon. Nem mozogtak a karjaim és a lábaim. Teljesen kiúsztam magam.

Miért nem sikerült?

Bebizonyosodott, hogy négy hónap alatt nem lehet a négyszáz vegyesre felkészülni. Nem is állok le sokáig a világbajnokság után, az biztos, hogy szeptember elején már mindenki ott talál engem a Kőér utcai uszodában.

Mennyiben hátráltatta a világbajnokság kezdetén jelentkező betegsége?

A kétszáz vegyes döntője után is azt mondtam, nem szeretném erre fogni, hogy nem sikerült világbajnoki aranyérmet szereznem. Az viszont szerintem nem tett jót nekem, hogy ebben az egész alakos dresszben kellett úsznom – azért vettem fel, hogy ne adjak túlzott előnyt a vetélytársaknak, de ebben leúszni négyszáz métert... Kegyetlen dolog.

Vagyis örül annak, hogy a jövő évtől újra visszatérnek a korábbi úszóruhákhoz.

Feltétlenül. Sohasem szerettem ilyen dresszben úszni, jövőre viszont már csak térdig érő és a köldököt is szabadon hagyó úszónadrágot viselhet minden férfi versenyző, s ez számomra rendkívül biztató. De ahogy korábban többször elmondtam már, a dresszbe kell egy úszó is, s ő meg csak akkor érhet el kiváló eredményeket, ha jól felkészül, ha keményen edz. Úgyhogy mostantól nincs megállás!

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big air-ben

Téli olimpia 2026
1 perce

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
13 perce

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
30 perce

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
37 perce

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
43 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
43 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
49 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik