A legutolsó futamon dől el

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.08.06. 23:33
Címkék

Mindössze egy futam van hátra a repülőhollandi-világbajnokságból, s az eddig magabiztosan vezető Majthényi Szabolcs, Domokos András kettősnek azon a futamon mindent egy lapra kell feltennie, ha meg akarja védeni címét s az ezüstsombrerót, amely hagyományosan a világbajnoknak dukál…

Hogyan lett a biztos vezető pozícióból holtversenyben vezetés? Nos, a csütörtöki nap nem teljesen úgy sikerült, ahogyan a magyarok eltervezték.

Az első rajtnál a mieink beszorultak, mert az utolsó pillanatban „alájuk” került egy osztrák hajó, így nem tudtak úgy elmenni, ahogyan szerettek volna, ráadásul még rossz oldalt is választottak – a másikon egy kicsivel jobban fújt a szél –, úgyhogy elég sokan elhúztak. A bójáig Majthényiék feljöttek a hetedik-nyolcadik helyre, a nagy rivális dán Bojsen-Möller testvérek azonban a harmadik helyen álltak, úgyhogy sejthető volt: övék lesz a futamgyőzelem. Így is történt, s ezzel az összetettben a dánok utolérték a mieinket.

Alig volt idő kiheverni a csalódást, jött a második összecsapás.

„A második futam talán még rosszabb volt, mint az első. A taktikánk szerint próbáltuk folyamatosan magunk mögött tartani a dánokat, és sok-sok forduló árán sikerült is, mígnem a bójavételnél elkövettünk egy hibát, amelyet egy holland egység kihasznált, hozzánk ért a hajója, így nekünk 720 fokos fordulót kellett végrehajtanunk, ami két kört jelent a hajó tengelye körül. Míg mi a büntetéssel voltunk elfoglalva, a dánok megléptek, s akkor már mindegy volt, hányadikak leszünk, hiszen tudtuk, ez lesz az egyik kieső futamunk” – mondta Majthényi.

A szabályok szerint nyolc futam után van két kieső (vagyis a két legrosszabb eredményt nem veszik figyelembe), s az így kialakuló összetett sorrend azt mutatja, amit a verseny eddigi képe is: rendkívül kiegyenlített és kiélezett a küzdelem. Majthényiék és Bojsen-Möllerék 9-9 ponttal állnak az élen, ám a dánoknak eggyel több futamgyőzelmük van, ami azt jelenti: a világbajnoki cím megszerzéséhez a magyaroknak mindenképpen maguk mögött kell tartaniuk őket. S van még egy „aprócska” gond: nem elég rájuk figyelni, hiszen egy másik testvérpár is ott lohol a nyakukon, a holland Van der Polék hátránya mindössze két pont.

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
7 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik