Le a lakatokkal!

2009.08.06. 23:33
Címkék

Nem az első eset, hogy zárt kapuk mögött játszik magyar csapat nemzetközi kupameccset, a Ferencváros 1991-ben nézők nélkül harcolt a dán Bröndby ellen. Korábbi rendbontások miatt kétmeccses stadionbezárásra már volt példa, a Fradi 1989-ben Szegeden fogadta a bécsi Admirát, 1990-ben pedig Zalaegerszegen a belga Antwerpet, de mert utóbbi mérkőzésen füstbomba landolt a gyepen, jött a zárt kapus mérkőzés – amely itthon is egyre nagyobb divat.

Tíz éve a Győr Kispesten és az Üllői úton is éppen akkor vendégeskedett, amikor onnan kitiltották a nézőket. A szurkolói rendbontás mellett manapság a rassziszta szólamok, más nemzetek ócsárlásának is ez az ára. Így nem volt néző a Ferencváros–Kazincbarcika NB II-es találkozón, ebben a szezonban az Újpest–KTE és a Videoton–DVTK bajnokik zajlottak szurkolók nélkül, de a Diósgyőrnek is biztosan lesz egy ilyen mérkőzése, illetve több klubnak van már figyelmeztetése, amelyet a lelakatolás követ. A Nemzeti Sport, ahogy az elmúlt napokban, a jövőben is minden lehetséges módon küzd azért, hogy a lakat lekerüljön a kapukról, s hogy a futballmeccseket ne a huliganizmus, hanem a sportszerű szurkolás jellemezze.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
2 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
34 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
35 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
40 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
57 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
58 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája