Blatter is megszólalt Puskás Ferenc ügyében

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2005.10.12. 14:30
Címkék
Már a Reuters hírügynökség is foglalkozik Puskás Ferenc ügyével. A világ egyik legismertebb médiatársasága a Daily Telegraph című mértékadó brit napilap írása alapján arról számol be, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénzbeli segítséget nyújt Puskás Ferenc gyógykezelésére. Erről Sepp Blatter beszélt a Daily Telegraphnak. A gond az, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőit mindez idáig senki nem kérdezte meg, és az MLSZ sem reagált a külföldi sajtóban megjelent egyoldalú állításokra.
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc

A Reuters szerint Puskás Ferenc családja a legendás futballista több mint száz személyes emléktárgyát árverezi el a következő hónapban egy brit aukción. Ezek között olyan páratlan ereklyék vannak, mint Puskásnak az 1954-es világbajnoki ezüstérme, illetve az aranycipő, amelyet góllövő-világrekorderként vehetett.

A hírügynökség is ráirányítja a figyelmet arra, hogy a hozzátartozók Puskás Ferenc gyógykezelésére eddig csupán 2,5 millió forintot kaptak abból a bevételből, amelyet a Real Madrid augusztusi, budapesti vendégjátéka révén a meccs szervezői kasszíroztak.

Amint azt a Nemzeti Sport Online tegnap megírta, a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) elkészítették annak a jótékonysági alapítványnak az alapító okiratát, amelynek a számlájára a mérkőzést szervező Trendsport Kft. és Demján Sándor által beígért 20 millió forintot átutalják.

Ezt Bozóky Imre MLSZ-elnök és Berzi Sándor főtitkár nyilatkozta lapunknak, hozzátéve, hogy az alapítvány akkor alakul meg, ha az MLSZ elnöksége csütörtöki ülésén áldását adja a tervezetre.

Puskás Ferencné a Daily Telegraphnak nyilatkozva azt fájlalta, hogy a meccs szervezői azóta sem léptek vele kapcsolatba, és egyes emberek a televízióban és a rádióban a Puskás család zsebében turkáltak.

Puskás Ferenc lánya, Anikó ugyanebben a riportban a szervezőket azzal vádolta, hogy "elrabolták Puskás nevét", hogy a Real Madridot Budapestre hozzák.

Joseph Blatter, a FIFA elnöke a Daily Telegraphnak kijelentette: a futball világszervezete lépéseket tesz, hogy segítse a súlyos betegségben szenvedő, állandó orvosi felügyeletre szoruló Puskás Ferencet.

"Már döntöttünk arról, hogy adományt juttatunk el Ferencnek és Puskás Erzsébetnek – idézi az újság Blattert. – A FIFA nem akar tovább tárgyalni erről a témáról. Hovatovább humanitárius szituációként tekintünk erre a kérdésre, amellyel a különleges körülmények miatt foglalkozni kell."

Újra megkerestük Berzi Sándort, az MLSZ főtitkárát azzal a kérdésünkkel, nem kívánja-e a magyar szövetség nemzetközi kommüniké kiadásával tisztázni a helyzetet. Arról ugyanis, amit Bozóky Imre és Berzi a Nemzeti Sport Online-nak az alapítvány létrehozásáról tegnap elmondott, a külföldi sajtóban semmi nem jelent meg, ami kétségtelenül sokat árt a hazai futball nemzetközi megítélésének. Okkal vetődik fel, hogy ha már a külföldi újságírók nem szólaltatják meg a másik felet, az MLSZ-nek kell lépéseket tennie, hogy a nemzetközi közvélemény megismerhesse a valódi helyzetet.

A főtitkár úgy reagált: megfontolják a kommüniké kibocsátását. Hozzátette: Bozóky Imre néhány órával ezelőtt beszélt telefonon Sepp Blatterrel, és tájékoztatta a FIFA-elnököt a helyzetről.
Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
16 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
38 perce

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
43 perce

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
56 perce

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
1 órája

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
1 órája

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik