Vanderlei Luxemburgo, a Real Madrid labdarúgócsapatától a közelmúltban távozó brazil vezetőedző megegyezett korábbi csapatával, a Santosszal, így az előző év bajnokánál folytatja a munkáját. A szakvezető tizenegy hónappal ezelőtt hagyta el a Santost, hogy Madridban dolgozhasson.

Nem sokáig volt állás nélkül Vanderlei Luxemburgo

Nem sokáig volt állás nélkül Vanderlei Luxemburgo
Luxemburgót december 4-én, a Getafe elleni 1-0-s győzelem után menesztette a Real Madrid igazgatósága. A szakember 11 hónapot töltött Madridban.
A Santos Luxemburgo távozása óta három edzőt "fogyasztott el" – előbb Oswaldo Oliveira, majd Alexandre Gallo, legutóbb pedig Nelsinho dolgozott a csapat mellett.
A minden idők legjobb labdarúgójának megválasztott Pelé korábbi együttese ebben az esztendőben a tized helyen zárta a bajnokságot, így nem vehet részt a 2006-os Libertadores-kupa küzdelmeiben.
Vanderlei Luxemburgo harmadszor tér vissza a klubhoz, amelynek szurkolóival afféle "szeretlek is meg nem is" típusú viszonyban van.
Először 1997-ben hagyta el a Santost, hogy elfogadja a rivális Corinthians ajánlatát. Amikor később ellenfélként visszatért, a csapat szimpatizánsai érméket dobáltak be a pályára, kifejezvén ezzel azt, hogy szerintük Luxemburgo egy pénzért megvásárolható zsoldos.
A tréner 2004-ben visszatért, és sikerült visszaszereznie a szurkolók bizalmát azzal, hogy megnyerte a bajnokságot a Santosszal. Ezután jött a Real Madrid ajánlata, amelyet elfogadott, de a sors most ismét visszavezette a Santoshoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







