Belgium: folytatódik a bajnokság

Vágólapra másolva!
2006.03.22. 01:34
Címkék
A belgiumi bundabotrány ellenére úgy döntöttek az első osztályban szereplő klubok elnökei, hogy folytatják a bajnokságot, lejátsszák a hátralévő meccseket.
Jan Peeters, a labdarúgó-szövetség elnöke bejelentette, hogy a klubok vezetői elfogadták az eredményeket, és nem fordulnak bírósághoz, és ezzel az is eldőlt, hogy a bajnokságot a pályán lejátszott mérkőzések eredményei döntik majd el.A bundabotrány február elején robbant ki, egy tévécsatorna pedig beszámolt arról, hogy hét mérkőzésen is megbeszélt végeredmény született, és ebből hat találkozón volt érintett a La Louviere csapata.Ezt követően a rendőrség elkezdett nyomozni, a La Louviere elnöke, illetve ügyvédje ellen vádat emeltek, míg nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a ’kínai maffia” belgiumi képviselője, Cse Jun-je, és egy játékosügynök, Pietro Allatta ellen. Allatta állítólag azóta jelentkezett a rendőrségen, és elmondta, hogy nem vett részt semmilyen korrupciós, törvénytelen ügyben.
Legfrissebb hírek

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
4 perce

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
16 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka negyedik helyen zárt a szezonbeli első vk-futamán

Kerékpár
1 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
1 órája

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
2 órája

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik