David Beckham Amerikában fejezné be pályafutását

Vágólapra másolva!
2006.04.11. 13:16
Címkék
David Beckham korábban azt nyilatkozta, hogy a Real Madridnál szeretné befejezni pályafutását, most azonban változtatott döntésén és kijelentette: szeretne az Egyesült Államok bajnokságában is futballozni.
Beckham 2009-ig maradna a Realnál, utána irány Amerika
Beckham 2009-ig maradna a Realnál, utána irány Amerika
Beckham 2009-ig maradna a Realnál, utána irány Amerika
Beckham 2009-ig maradna a Realnál, utána irány Amerika

David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya egy interjúban elmondta, hogy nagyon szeretne futballozni az amerikai labdarúgó-bajnokságban, az MLS-ben.

Ez a kijelentés ellentétben áll azzal, hogy a 30 éves futballista korábban azt bizonygatta, hogy ő bizony pályafutása végéig a Real Madridban akar szerepelni.

„Természetesen nem most akarok Amerikában futballozni. Még egy év van a jelenlegi szerződésemből a Real Madridnál, kettőt akarok még hosszabbítani, majd 2009-től jöhet az MLS.” – nyilatkozta a futballista.

Beckham egyébként nemrégiben nyitott futballakadémiát Londonban és Los Angelesben is, így az is előfordulhat, hogy az amerikai bajnok Galaxynál fejezi be pályafutását.

Az Egyesült Államokba korábban több neves játékos ment úgymond levezetni, például Pelé, Gerd Müller, Beckenbauer, Banks, Bobby Moore vagy Bettega.

A jelenleg szintén a Real Madridban játszó Ronaldo neve is felmerült Amerikában, őt a tulajdonosváltáson átesett Red Bull New York szeretné vinni.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
2 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
2 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
2 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
3 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
4 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik